Az ókeresztény szent életéről számot adnak a középkori legendagyűjtemények, hazánkban például az Érdy-kódexben olvashatunk a bátor lány tetteiről. A kis-ázsiai, Nikomédiában nevelkedett Juliannát apja egy pogány fejedelemhez adta feleségül.
Ő addig nem akart házaséletet élni, amíg házastársa meg nem tér Krisztus hitére. A felbőszült férfi erre a lányt börtönbe vetette és megkínoztatta, de isteni segítséggel Juliannát nem érte bántódás. Erre férje sötét börtönbe vetette és vasláncra verette. Akkor megjelent neki a pokolbeli ördög, és angyal képében azt tanácsolta neki, hogy okosságból mégis áldozzon a bálványoknak. Erre hirtelen egy égi szózat hallatszott, az figyelmeztette a lányt, hogy ne higgyen a megtévesztésnek.
Ez az ördögöt színvallásra kényszerítette. Julianna megkötözte és vaslánccal megostorozta a gonoszt. A lány szenvedései akkor értek véget, amikor férje lefejeztette. Így végül elnyerte az égi dicsőséget. A gonosz férj ezután hajóra szállt, de a viharban a gályája elsüllyedt, a partra vetett tetemét a madarak és a vadállatok szétszaggatták, így állt bosszút az ég a kegyetlen emberen.
Időjós nap
A középkori Julianna tisztelet nem vert gyökeret a magyarok között. Szinte nincs is nyoma egykori kultuszának, még képét sem festették meg a régi templomokban. Egyedül a népi időjóslásokban emlékeznek meg róla.
A hazai néprajzosok gyűjtöttek egy érdekes nagykőrösi történetet, miszerint ezen a napon azért esik a hó, mert kiszakadt Julianna dunnája. Hasonlóan a jól ismert Grimm meséhez, az alföldi településen a hóesést a dunnarázással kötötték össze. Ez a hiedelem arra vezethető vissza, hogy február 16-án még gyakran havazott. A Drávaszögben hóeséskor azt mondogatták, hogy bolondoznak a Julisok. Az Ipoly mentén egy kis versikét mondogattak: „Ha Dorottya locsog, akkor Julianna kopog”, vagyis ha Dorottya napkor enyhe az idő, akkor február közepén fagy.
Általában Julianna naptól az idő melegebbre fordulását várták a falvakban, hogy nekiállhassanak a tavasz eleji kerti munkáknak.
OB