Az Enping nevű város közigazgatása alá tartozó faluban végrehajtott rajtaütés során 500 kilogramm ketamint találtak és dobozokban további 600 kilogramm alapanyagot. A ketamin a humán- és az állatgyógyászatban is széles körben használatos általános érzéstelenítőszer, fehér por. Többnyire szájon és orron át fogyasztják.
A Hszinhua hírügynökség jelentése szerint a rendőrség tavaly szeptemberben fogott gyanút és kezdte a területet, illetve az odajárókat megfigyelni. Korábban hét embert már elfogtak, de a hatóságok további gyanúsítottakra "vadásznak".
Márciusban Hopej és Hunan tartományokból is különböző mértékű kábítószerfogásokról számolt be a kínai média, a két helyen összesen több mint ötven embert vettek őrizetbe tartományokon átnyúló kábítószer-kereskedelemmel összefüggésben.
Csingcsou városban 20 kilogramm metamfetamint, illetve heroint, 1,15 millió jüan (53 millió forint) készpénzt és három autót foglaltak le. Hszinghszi prefektúrában több mint száz rendőr vett részt a gyanúsítottak elfogásában, hat lőfegyvert is elkoboztak.
A közbiztonsági minisztérium hivatalos adatai szerint a kínai rendőrség tavaly 60 500 gyanúsítottat vett őrizetbe kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt és 11,14 tonna kábítószert foglalt le. Szintén a tárca közölte, hogy körülbelül 180 ezer kábítószer-fogyasztót büntettek meg, közülük csaknem 56 ezret köteleztek rehabilitációra.