Kanadában megkezdődtek a tűzkárok helyreállítási munkálatai

Rachel Notley a nyugat-kanadai településen helyi idő szerint hétfőn tett látogatásán csodának nevezte, hogy a város összes lakóját biztonságba tudták helyezni. Alberta tartomány kormányfője előzőleg a tűzoltókkal közösen bejárta a szinte teljesen kihalt várost.

Mint mondta, a károk mértéke az először gondoltnál lényegesen kisebb: a 80 ezer lelkes település 90 százalékát sikerült megmenteni. Notley egyúttal köszönetet mondott a katasztrófaelhárítás minden résztvevőjének.

A régióban több mint egy hete tomboló erdőtűzben a város 2400 épülete égett le, 25 ezer - köztük az iskolák és kórházak - azonban teljesen ép maradt.

"A várost néhány napja még lángtenger vette körül,

de sikerült megmenteni (...)"

- közölte Notley a Facebook közösségi oldalon.

A CBC kanadai rádióadó jelentése szerint már nagyjából 1500-an dolgoznak azon, hogy Fort McMurray ismét lakható legyen. A lakosság egyelőre nem térhet haza, mivel a város több pontján még nem ért véget a tűzoltómunka. Ezenkívül tönkrementek az áramvezetékek, továbbá a gáz- és vízszolgáltatást, a szemétszállítást és az egészségügyi ellátást is helyre kell még állítani. Szakértők szerint mindez hetekig is eltarthat.

Notley elmondta, hogy a tűz továbbra is terjed, de már nem veszélyezteti a várost, és jelenleg nagyjából 2 ezer négyzetkilométernyi területet érint.