Kásler szerint pár hét múlva lencsengőben lesz a járvány Magyarországon

Kásler szerint pár hét múlva lencsengőben lesz a járvány Magyarországon

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője az Életközelben című műsorban arról beszélt, hogy "előrelátható volt a járvány dinamikájának növekedése, hiszen Magyarországon is ismétlődik az, ami Angliában történt" - szúrta ki az SzMo.hu.

Kásler elmondta, ha az átoltottsági arány eléri a megfelelő szintet, akkor lehet majd a járvány lecsengésére számítani. Úgy véli, hogy ez néhány héten belül bekövetkezhet, addig viszont a járványügyi intézkedésekkel kell megoldani a helyzetet.

"Minden áron törekedni kell arra, hogy az átoltottságot növeljük"

- mondta, majd felhívta a figyelmet arra, hogy Málta után - lakosságarányosan - a második legtöbb beoltott Magyarországon van. Szerinte ha nem jön egy újabb mutáció, akkor a járvány megfékezhető lesz.

Az emberminiszter arról is beszélt, hogy a gyógyultak egy részének olyan szövődménye alakulhat ki, amely további kezeléseket igényel majd.