Elkaptak két fiatal katalizátor-tolvajt, több mint 40 autót tettek tönkre

Elkaptak két fiatal katalizátor-tolvajt, több mint 40 autót tettek tönkre

Az újpesti rendőrség lopás bűntett gyanúja miatt eljárást indított B. József és R. Kristóf ellen, miután a két 20 éves fiatalt 2021. február 23-án délelőtt tetten érték, ahogy a Rózsa utcában próbálták meg kivágni egy parkoló autó katalizátorát - írják a hatóság honlapján.

flex

A rendőrök a helyszínen lefoglalták a bűncselekmény elkövetésekor használt autót, a lopáshoz használt eszközöket, valamint egy gáz- és riasztófegyvert is.

Az elfogott fiatalok tartózkodási helyén a rendőrök lefoglaltak további 42 katalizátort; azt még vizsgálják, hogy ezek honnan származnak. 

Az újpesti nyomozók azonosították a két feltételezett elkövető harmadik társát, a 43 éves M. Istvánt is. A három férfit a BRFK IV. Kerületi Rendőrkapitányságon lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.

pisztoly

A környezetvédelmi funkcióval bíró katalizátorok kilopása egyre népszerűbb bűncselekmény, köszönhetően a kipufogórendszer legértékesebb alkatrészében található nemesfémeknek (platina, ródium, palládium), melyeket kinyernek és értékesítenek.