Kormánypropagandával riogatták a romákat: ha nem a Fideszre szavaznak, a migránsok miatt lesznek még szegényebbek

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat által szervezett fórumon szólalt fel cigányok előtt Kathy-Horváth Lajos zeneművész.

 

Kathy-Horváth fideszes propagandával riogatta a közönséget. Mint mondta, nem feladata megmondani, hogy kire kell szavazni, de az ellenzék lebontaná a kerítést, a beözönlő migránsok pedig még mélyebb szegénységbe taszítanák a cigányságot.

A Hír TV beszámolója szerint így fogalmazott:

"Azért vagyok itt, hogy elmondjam, mi vagyunk a legjobban érintve ebben, cigányok. Mert képzeljétek el, ha ide százezrével betelepítenek bevándorlókat a cigányok ellenében. Kilencmillió forintot akarnak adni most vagy személyenként, vagy családonként, lakást, munkát, akkor annak, amennyi van most a szegény cigány társadalomnak, még az öt százaléka sem lenne, még most is borzalmas helyzetben élnek. Nem nagyvárosokról és Budapestről beszélek szándékosan. A vidéki, igazi csóró cigányságról. Mi lenne belőle? Hát még lejjebb hova tudnak csúszni?"