Keményen utána mennek az ISIS támogatóinak a német hatóságok

Az ellenőrzésekre szerda reggel került sor Észak-Rajna-Vesztfáliában és Alsó-Szászországban, egy összehangolt terrorelhárító akció keretében.

A razziák célpontjai olyan radikális iszlám hitszónokok voltak, akikről a rendőrség feltételezte, hogy aktívan toboroztak az Iszlám Állam számára, illetve pénzzel és egyéb módon segítették a terrorista szervezetet.

A Karlsruhe-i ügyészség szóvivője szerint a vizsgált személyek közül legalább egy logisztikai és anyagi segítséget nyújtott a dzsihadistáknak, de eddig még nem került sor konkrét letartóztatásra.

Az akciókra Dortmundban, Duisburgban, Hildesheimben, Düsseldorfban és Tönisvorstban került sor.

[fb_pages_codes:immigration]

A célpontok között volt egy török nevű utazási ügynökség, illetve annak üzemeltetője is, aki a gyanú szerint fiatal muszlim radikálisokkal áll kapcsolatban.

A tulajdonos információk szerint egy külön erre a célra elkülönített helységben a radikális iszlám doktrínáiról oktatta a fiatalokat.

A razzia során előállított hitszónokok által toborzott férfiak valószínűleg Szíriába és Irakba utaztak, hogy ott beálljanak az Iszlám Állam soraiba.