Képtelenek kitoloncolni a bevándorlókat a svédek

Hivatalos adatok szerint a Svéd Királyságban jelenleg közel harmincezer kitoloncolásra ítélt ember rejtőzik, ám a számuk ennél még nagyobb lehet.

A svéd kormány utasította a hatóságokat, hogy gyorsabban toloncolják ki azokat a migránsokat, akiknek elutasították menedékkérelmét. A hatóságoknak viszont gondot jelent, hogy az esetek hetven százalékában a kiutasítottaknak nincsen bejelentett címük, így

nem tudják őket megtalálni.

A rendőrség határvédelmi osztályának vezetője elmondta, a hatóságok körözést adnak ki a bujkálók ellen, de nem keresik őket tevőlegesen, mert nincsenek meg az erőforrásaik hozzá.

Hivatalos adatok szerint a Svéd Királyságban jelenleg közel harmincezer kitoloncolásra ítélt ember rejtőzik, ám a számuk ennél még nagyobb lehet.

A bevándorlási minisztérium az idén kilencezer kitoloncolást rendelt el, ebből ezret hajtottak végre. Ennek értelmében a rendvédelmi hatóságoknak eddig a kiutasított menedékkérők tizenkét százalékát sikerült kitoloncolniuk.