A Jobbik IT elnöke is bekapcsolódott Hadházy és Ungár csörtéjébe

A Jobbik IT elnöke is bekapcsolódott Hadházy és Ungár csörtéjébe

Az elmúlt napokban az LMP ifjúsági szervezete, a Zöld Generáció több kötetlen, kocsmai beszélgetést is tartott a választások értékelése céljából, mely során a párt volt társelnökével, Ungár Péterrel is lehetett találkozni. Erre aztán Hadházy Ákos is reflektált, s kifejtette, szerinte „valami nagyon nagy baj van”, ha egy választási vereség után egy ellenzéki vezető szerint a kocsmázás ideje jött el. Még inkább kifogásolta, hogy bojkott helyett az Országgyűlés hétfői alakuló ülésére maga Ungár is bemegy.

Hadházy bíráló szavaira Ungár többek közt azzal a kérdéssel felelt szerdán, „ha arra jutunk a negyedik kétharmad után, hogy ebben a rendszerben nem lehet megverni a Fideszt, akkor miért reméljük, hogy a kulturális bizottság alelnöki helyéről való lemondástól gyökeresen változik a helyzet? Egyáltalán mit remélünk attól a politikától, aminek az a fő mondanivalója, hogy a kormányváltás teljesen esélytelen?” – fűzte hozzá az ellenzéki politikus, aki szerint például a jövőben több konkrétumról kellene beszélni, hogy a kormánypártokkal fel tudják venni a versenyt. Azt is leszögezte, hogy „súlyosan nem ért egyet” Hadházy diagnózisával, de a független képviselőt ettől még nem tartja rossz embernek. Ezután védelmébe vette a zöld ifjúsági szervezetet és az általuk szervezett kocsmai beszélgetéseket, mert szavai szerint ők egy ilyen vereség után is tenni szeretnének valamit. Hadházy a bejegyzés alá kommentelve arról írt, nem tudja, hogy az LMP leendő frakcióvezetője nem érti vagy nem akarja érteni, miről beszél.

Erre a csörtére reagált most Facebook-posztjában Keresztesy Gergő, a Jobbik Ifjúsági Tagozat elnöke, aki a jelek szerint inkább Ungár érvelése mellett foglalt állást.

Hadházy Ákos felismerte a választási vereséget követő legsúlyosabb problémát.
Az LMP ifjúsági szervezete kocsmafórumokat tart, természetesen ismert politikusokkal

– ütötte fel némi iróniával bejegyzését Keresztesy, majd komolyra fordítva a szót azt írta, szerinte egyrészt kicsit nagyobb tisztelettel kellene lenni az ifjúsági szervezetek irányába, hiszen aki egy kicsit is belelát a politika világába, nagyon jól tudja, hogy ezen ifjúsági szervezetek nélkül a kampány jelentős része nem tudna megvalósulni.

Második körben pedig ha választanom kellene, hogy a Parlament karzatáról megnézem, hogy a patkóban hogyan emel valaki a magasba egy „lónak a f....t” táblát, vagy elmegyek egy fiatalok által szervezett közéleti fórumra vidéken, ahol Magyarország problémáiról beszélgethetek a választókkal, mindenképp a másodikat választanám

– jegyezte meg a Jobbik IT vezetője, Hadházy egyik múltbéli parlamenti performanszára utalva.