"Négy éven át voltam a Népszava főszerkesztője. Fenyő János hívott oda, mert úgy ítélte meg (korábbi népszabadságos felelős szerkesztői munkám alapján), hogy én vagyok a legalkalmasabb ember arra, hogy frissen vásárolt napilapját sikerre vigyem"
- idézte fel Kereszty András. Emlékei szerint Fenyő János erőszakos, kőkemény ember volt, viszont elképesztő fizetést ajánlott neki:
havi félmillió(!) forintot.
Mint minden rendes gengszterfilmben, egy ideig minden jól ment, aztán a sok sem volt elég:
"A dolog akkor kezdett megváltozni, amikor a jövedelmező magazinok (pl. Nők Lapja), az élre törő napilap (a Népszava) után Fenyő úgy vélte, hogy egy televízióra is szüksége van. Megvásárolta a Stáb Rt. nevezetű társaságot, amelynek résztulajdona volt a Nap TV-ben. Abban a Gyárfás gründolta vállalkozásban, amely több órás reggeli műsorsávot kapott a közszolgálati televízióban. Gyárfásnak sok évi munkája feküdt ebben a vállalkozásban. De végső soron ő is, és Fenyő is azért küzdött a kis Nap tévéért, hogy ott legyenek, amikor a nagy falat kerül szétosztásra, amikor privatizálják az közszolgálati médiumot"
- írja Fenyő korábbi munkatársa.
Fenyő el kezdett cikkeket, ügyeket hozni a rivális Gyárfásról, amelyek nagyrészt nem megalapozottak voltak. De ezek megjelenését Kereszty általában megakadályozta. Részsikereket azért elért Fenyő, például kibuktatta Gyárfást az úszószövetség elnöki pozíciójából 1997 májusában.
Aztán nyáron a szabadság előtt Fenyő a Népszava főszerkesztőjének megmutatott egy cikktervezetet.
"A belpolitikai rovat egyik munkatársa írta arról, hogy a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság egy közel háromszázmillió forintos áfacsalási bűnügyben gyanúsítottként ki akarja hallgatni Gyárfást. Kértem, nézzünk a dolognak alaposan utána. Felhívtam egy kaposvári kollégát, aki azt mondta, hogy a rendőrség megszüntette a Nap TV elnöke ellen az eljárást. Igaz, még nem volt tisztázott, hogy az eljárást bűncselekmény hiányában vagy bizonyítottság hiányában szüntették-e meg."
Az ügyet Gyárfás egy nyilvános vitán cáfolta meg, ezután érkezett az üzenet:
"Kimentünk a stúdióból a Szabadság térre. Gyárfás hozzám fordult: 'Sokkal jobban tennéd, ha velem tartanál. Fenyőnek nincs jövője. Ahogy most viselkedik, kinyírja magát'. Ő is ezt a szót használta.
Én meg írtam egy levelet Fenyőnek, amelyben közöltem, nem tudom vállalni a felelősséget, ha a hátam mögött beerőszakol cikkeket a lapba. Ezért lemondok. János mosolygott:
– Rendben. A terepjáródat megtarthatod.
Barátságos volt, mint mindig."
Mint ismert, kedden őrizetbe vették Gy. Tamást, akit azzal gyanúsít a rendőrség, hogy ő volt a felbujtó a Fenyő-gyilkosságban (a címlap- és borítóképen ezt láthatják - MTI Fotó: Mihádák Zoltán).