Kettészakadt Magyaroszág: szociális Trianon a közmunkástartó társadalom eredménye

Kelet lesz a "magyar dél".

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint 2016 első félévében összesen 413 ezer álláshelyet kínáltak az álláskeresők számára, de ennek a 78 százaléka államilag támogatott álláshely volt, többségben közmunka (a piac által létrehozott munkahelyek száma 2015 első félévéhez képest 7,1 százalékkal majdnem 7000 pozícióval emelkedett).

Tizenkilenc megyéből kilencben a közfoglalkoztatás maradt az egyedüli életszerű lehetőség a lakosok számára, ha egyszerre akarnak helyben maradni és munkát találni.

Az államilag folyamatosan növelt közmunkástartás földrajzi megoszlása egészen elképesztő, mi több a kettészakadás léptéke egyre lendületesebb mértékben növekszik. Győr-Moson-Sopronban 2016 első félévében a megnyitott pozíciók 26,7 százaléka közmunka, tavaly ez érték 37 százalékot mutatott. Eközben Szabolcs-Szatmár-Beregben

a 2016 első félévében megnyitott pozíciók 92 százaléka közmunka,

a tavalyi 77 százalékos aránnyal szemben" - írja a lap. De, az idei adatok alapján a többi megyében is beszédes a közmunkás álláshelyek aránya; Borsod-Abaúj-Zemplénben 91,4 százalék, Baranyában 90,6 százalék, Nógrádban 88,7 százalék, Somogyban 86,8 százalék, Hajdú-Biharban 86,6 százalékot mutat a negatív érték. A "győri álom" azonban egyedülálló jelenség, úgy néz ki az ország keleti része lesz az államilag szervezett "magyar Dél".

De, el is költözhetnek a lakóhelyükről a létbizonytalanság szélére került kisemberek, ha szembe tudnak nézni a Magyarországon belül tomboló egyre nagyobb lakhatási válsággal illletve azzal, hogy éppen arrafelé nincs elég bérlakás, ahol munkalehetőséget kínál a munkaerőpiac. Például Győr-Moson-Sopron megyében 500 állami bérlakás sincsen, noha egy keleti és egy nyugati saját ingatlan ára között a különbség több mint számottevő.

Küszöbön tehát az ország kettészakadása, a szociális Trianon.