86 ezer autósnak nincs biztosítása

Imádkozzon, hogy ne egy ilyen autó menjen önnek.

Az öt évvel korábbi 5,8 százalékkal szemben idén szeptemberben - a járművek mindössze 1,8 százaléka nem rendelkezett kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) szombaton az MTI-vel.

A közlemény szerint jelenleg a - segédmotoros kerékpárok nélkül számított - 4,7 millió magyarországi gépjárműből több mint 86 ezer nem rendelkezik érvényes biztosítással. 
    
Az európai országok között Észtországban a járművek 1,4 százaléka, Dániában 0,1 százaléka, Finnországban kevesebb, mint 1 százaléka nem rendelkezik "kötelezővel". Ugyanakkor Írországban az utakon közlekedő járművek 5 százalékának, Horvátországban csaknem 6 százalékának, Ukrajnában pedig több mint 33 százalékának nincs érvényes biztosítása.
    
Mint írták, nagy kockázatot vállalnak azok az autósok, akik nem rendelkeznek érvényes kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással, ha ugyanis úgy okoznak balesetet, hogy nem volt érvényes szerződésük, akkor az akár több millió forintos kárt meg kell téríteniük. 
    
Figyelmeztettek, hogy automatikusan az a jármű sem mentesül a törvény szerinti biztosítási kötelezettség alól, amelyik hosszabb ideje nincs használatban; erre csak a forgalomból történő - ideiglenes - kivonás ad lehetőséget.