Ki ölte meg Szent Orsolyát?

A nyugat-európai és a magyar akadémiai körök máig Attila hun királyunk kegyetlenkedései közé sorolják Szent Orsolya és társainak megölését.

Október 21-e Szent Orsolya vértanú szent emléknapja. A lány Britanniában született a 4. században. Köln városban szenvedett mártírhalált az 5. század során. A hun ellenes propaganda miatt Attila katonáit tartották felelősnek a lány és társai haláláért. A 8-9. században pedig a néhány szót kicserélték néhány ezerre. A szentek legendái 13. századi „Arany legenda” c. műben már 11 ezer szűzre növelték a mártírok számát. A 12. században megtalálták Orsolya földi maradványait.

Hunok vagy magyarok?

Orsolya állítólag a brit király lánya volt, aki vőlegényéhez indult tizenegyezer kísérőjével. Kölnbe érve azonban a hunok elfogták és legyilkolták őket. Állítólag a kölni dómban helyezték őket örök nyugalomra. (Tegyük hozzá, hogy az Érdy-kódex hun helyett egy magyar fejedelem volt a gyilkos.) Sajnos, a magyar krónikát összeállító keresztény írástudók kritika nélkül átvették ezt a mesét és beleírták az Attila királyról szóló hiteles történetek mellé. Mi igaz ebből a történetből? Sok kutatónak feltűnt, hogy túlzás a 11 ezer lány megöléséről szóló hír, ennyi fiatal egyszerűen nem kísérhette el a nyugati király lányát, egyrészt az akkori demográfiai viszonyok miatt, másrészt egy kis fejedelemség vagy királyság ilyen nagyszámú kíséretet nem tudott volna kiállítani és élelmezni.

Kalózok markában 

Nem tudjuk, pontosan hogyan keletkezett a fenti hamis történet és hogyan terjedt el. Csak sejteni lehet, hogy az Attilát gyűlölő gótok és utódaik terjesztették el a keresztény egyházban. Különös, hogy már a 4-5. században keringett egy hitelesnek tűnő történet Orsolyáról és társairól, eszerint nem a hunok, hanem emberkereskedők és kalózok voltak vétkesek Orsolya halálában. 383-ban a rómaiak Amorica nevű helyre brit telepeseket telepítettek le, miután Magnus Clemens Maximus császár sikeres hadjáratot vezetett a britek és gallok ellen. Cynan Meiriadog lett a telep vezetője, akinek lányokat ajánlottak fel a helyi törzsfők. Az egyik feleségnek szánt lányt Orsolyának hívták, aki társaival együtt hajóval utaztak új hazába. Útközben azonban hajótörést szenvedtek, a lányt, valószínűleg megölték, kísérői közül némelyeket legyilkoltak, másokat eladtak rabszolgának. A gyilkosok ezek szerint nem hunok, hanem kalózok és tengeri rablók voltak.

B