2025. decemberben a fogyasztói árak átlagosan 3,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat, 0,1 százalékkal pedig az előző havikat. 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal emelkedtek az árak az előző évhez képest – írja kedd reggeli gyorstájékoztatójában a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az intézet azt is közölte,
12 hónap alatt, 2024. decemberhez viszonyítva az élelmiszerek ára 2,6 százalékkal nőtt
(a vendéglátási szolgáltatások nélkül számítva 0,3 százalékkal csökkent), ezen belül a csokoládé, kakaóé 13,5, az édesipari lisztesárué 12,4, a kávéé 12,0, a büféáruké 11,8, az iskolai étkezésé 8,1, az éttermi étkezésé 8,0, az alkoholmentes üdítőitaloké 6,6, az étolajé 5,8, a péksüteményeké 5,6, a tojásé 3,5 százalékkal. A termékcsoporton belül a margarin ára 27,8, a liszté 11,6, a tejtermékeké 14,3, a tejé 12,3, a sertéshúsé 9,8, a párizsi, kolbászé 5,5, a sajté 5,3, a cukoré 4,0 százalékkal mérséklődött. A háztartási energiáért 8,9 százalékkal többet kellett fizetni átlagosan, ezen belül a vezetékes gáz 19,8, az elektromos energia 2,2 százalékkal drágult. A szeszes italok, dohányáruk ára 7,1 százalékkal emelkedett, ezen belül a dohányáruké 8,6 százalékkal. A szolgáltatások 6,8 százalékkal drágultak, ezen belül az üdülési szolgáltatások 14,3, a testápolási szolgáltatások 9,8, a járműjavítás és -karbantartás 9,6, a lakásjavítás és -karbantartás 9,0, az egészségügyi szolgáltatások 8,9, a sport, múzeumi belépők 8,7, a lakbér 5,7 százalékkal. A tartós fogyasztási cikkek ára 2,7 százalékkal emelkedett, ezen belül az ékszerek 24,5, a szobabútorok 5,0, a fűtő- és főzőberendezések 2,3, az új személygépkocsik 2,7 százalékkal többe kerültek. A járműüzemanyagok ára 8,6 százalékkal mérséklődött, a gyógyszer, gyógyáruk 5,1 százalékkal drágultak.

A KSH közlése szerint egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek. Az élelmiszerek ára 0,2 százalékkal csökkent (a vendéglátási szolgáltatások nélkül számítva 0,5 százalékkal csökkent), ezen belül a tojás 3,0, a gyümölcs- és zöldséglé 2,2, az alkoholmentes üdítőitalok 1,4, a büféáruk 0,6, a kenyér 0,2 százalékkal többe, a vaj, vajkrém 2,4, a sajt 1,9, a sertéshús 1,7, a tej és az étolaj 1,1-1,1 százalékkal kevesebbe került. A ruházkodási cikkek 0,3 százalékkal drágultak. A háztartási energia ára 0,9 százalékkal nőtt, ezen belül a vezetékes gázért és a tűzifáért is 1,4-1,4 százalékkal többet kellett fizetni (Tájékoztató). A szolgáltatások ára átlagosan 0,8 százalékkal nőtt, ezen belül az üdülési szolgáltatások ára 1,8 százalékkal emelkedett. A járműüzemanyagok ára 1,7 százalékkal mérséklődött, a gyógyszer, gyógyáruké 0,2 százalékkal nőtt.
A tavalyi év egészében a fogyasztói árak átlagosan 4,4 százalékkal nőttek,
ezen belül a legnagyobb mértékben a szolgáltatások drágultak, 6,7 százalékkal. Az élelmiszerek ára 5,3 (a vendéglátási szolgáltatások nélkül 3,9), a szeszes italok, dohányáruké 6,5, a háztartási energiáé 6,4, a ruházkodási cikkeké 1,8, a tartós fogyasztási cikkeké 2,2, az egyéb cikkeké 0,4 százalékkal emelkedett. A fogyasztói árak a nyugdíjas háztartások körében átlagosan 4,5 százalékkal nőttek.
A nyugdíjas fogyasztóiár-index decemberben 3,3 százalék volt, míg a 2025-ös év egészére 4,5 százalékot tett ki.
A hosszú távú trendeket mutató maginfláció az előző év utolsó hónapjában 3,8 százalékra rúgott, míg a tavalyi év egészére 4,6 százalék volt – olvasható a KSH jelentésében.
