Kié a felelősség, ha emberéleteket követel a „vegyi bomba”?

A katasztrófavédelem meghallgatását és szakemberekből álló zöld kommandót kezdeményez a Jobbik, mert szerintük nem csak az Illatos úton vannak potenciálisan veszélyes területek.

„A Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért felelős államtitkára és az illetékes katasztrófavédelmi szervezet vezetője szerint bár a helyzet azonnali beavatkozást sürget, nincs közvetlen katasztrófahelyzet a Budapesti Vegyiműveknél. Igaz, ezt úgy nyilatkozták, hogy saját bevallásuk szerint 2013 óta nem is jártak a területen” – közölte portálunkkal a Jobbik.

Csak pánikot ne

Kepli Lajos országgyűlési és Szilágyi Zsolt ferencvárosi önkormányzati képviselők közleményükben azt írták, a szervek nem mérték fel a valós helyzetet annak ellenére sem, hogy számos sajtóorgánum, több cikkben is foglalkozott – képekkel alátámasztva – a ferencvárosi iparteleppel. „Sőt, ezzel szemben cinikus módon arra szólították fel a környezetvédelmi szervezeteket, hogy ne keltsenek pánikot” – tették hozzá.
 
A Jobbik felháborítónak tartja, hogy addig nem hajlandóak felszámolni a telepen uralkodó, az egészségre különösen ártalmas állapotokat, elszállítani a mérgekkel teli, szivárgó hordókat, amíg nem következik be ténylegesen egy katasztrófa. Szerintük nagyfokú felelőtlenség, hogy még mindig nem történt meg a veszélyes terület feltérképezése, így nem tudhatja pontosan egyetlen nyilatkozó kormányzati szereplő sem, hogy valójában milyen súlyos a kialakult helyzet. Mindaddig, amíg az időzített vegyi bombaként jelenlévő, több ezer tonna veszélyes hulladékot nem semmisítik meg, nem nyugodhat meg egyetlen fővárosi lakos sem.

Emberélet ne kerüljön veszélybe!

Mint írták, a Jobbik ferencvárosi szervezete mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy az Illatos úti telepet minél előbb megtisztítsák, és megkezdődhessen a rekultivációs folyamat, hogy ne történjen még nagyobb környezetszennyezés, ne kerüljenek emberéletek veszélybe.
 
„Kezdeményezzük a katasztrófavédelem meghallgatását, illetve egy szakemberekből álló zöld kommandó felállítását, hiszen azt a kormány is több alkalommal elismerte, nem csak Ferencvárosban találni potenciálisan veszélyes területeket” – olvasható a közleményben.
 
A Fővárosi Közgyűlés mai ülésén Tarlós István napirend előtt bejelentette: főpolgármesterként a kormányhoz is fordul a probléma miatt, és a lakosságnak a főváros a saját mozgásterében minden támogatást megad. Közölte, felkéri Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettest és a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. vezetőit, hogy tartsanak helyszíni szemlét az Illatos úti telepen. Tarlós István szerint ugyanakkor a fővárosi önkormányzatnak jogi felelőssége és feladata nincs az ügyben, így mozgástere sincsen.

Kapcsolt a minisztérium is

Az Illatos úti telephelyen felhalmozott veszélyes hulladék végleges ártalmatlanítására és a szükséges feladatok elvégzésére 1,18 milliárd forintos igényt terjeszt a kormány elé a Földművelésügyi Minisztérium (FM). Közleményükben azt írták, a Budapesti Vegyiművek telephelyén az évek során felhalmozott veszélyes hulladék környezeti kockázatának megszüntetése érdekében gyors és hatékony állami beavatkozásra van szükség.
 
A kérdés persze felvetődik: vajon mennyire lesz ez gyors és hatékony, ha már ennyi időnek el kellett telnie?