Kijev a donbasszi frontra hajszolta az ukrán terroristákat

Körözést adtak ki Ukrajnában a 2015. július 11-i munkácsi lövöldözés kapcsán Roman Sztojko, a Jobbszektor (PSZ) kárpátaljai zászlóaljának parancsnoka ellen, akit terrorista szervezet létrehozásával gyanúsítanak – közölte kedden az ukrán belügyminisztérium.

Sztojko vezette azt a 17 főből álló fegyveres egységet, amely Munkácson lövöldözésbe keveredett egy ellenzéki ukrán parlamenti képviselő embereivel, majd a város melletti autóúton tűzharcot vívott a fegyveresek feltartóztatására kirendelt rendőrökkel.

A vélhetően a csempészpiac újrafelosztása kapcsán kirobbant összetűzést követően a volt rendőr Sztojko, aki ellen korábban csempészés ügyében indult eljárás, az embereivel együtt bevette magát a Munkács környéki erdőkbe. A hatóságok nagy erőket mozgósítottak a menekülő fegyveresek elfogására, de nem tudták kézre keríteni őket, leszámítva azt a két személyt, akik feladták magukat.

A Jobbszektor sajtószolgálata a napokban azt közölte, hogy Munkácsról elmenekült tagjai a donbasszi fronton tartózkodnak. Ezzel szemben Kárpátalja kormányzója augusztus 5-én arról számolt be, hogy a Jobbszektornak a munkácsi incidensben érintett kilenc tagja bujkál a Magyarországgal szomszédos megyében.