Kijev nem kér a békéből

Petro Porosenko ukrán államfő elutasította a béketervet, amelyet a héten orosz kollégája, Vlagyimir Putyin terjesztett elő.

A kérdéses béketervet Putyin egy csütörtök este Porosenkónak küldött levélben vetette fel. Egyebek mellett azt terjesztette elő, hogy a Kelet-Ukrajnában harcoló oroszbarát szakadárok és az ukrán biztonsági erők tegyék le a fegyvert, és vonják ki a nehézfegyverzetet a térségből.
   
"Az utóbbi napokban Oroszország közvetítőként folyamatosan kísérleteket tett a konfliktus lecsillapítására. Ezek közül kiemelkedik az a csütörtök este Oroszország elnöke által Ukrajna elnökének küldött levél, amely konkrét tervet terjesztett elő a konfliktusban részt vevő mindkét fél felé a nehéztüzérség kivonására vonatkozóan" - mondta Peszkov. Porosenko szóvivője azt mondta, nem kommentálja az orosz bejelentést és a levelet magát.
   
A levél egy másolatát az orosz NTV televízió nyilvánosságra hozta. Ebben az áll, hogy sürgős intézkedéseket kell hozni a kölcsönös tüzérségi ágyúzás berekesztésére, és ki kell vonni a 100 milliméteresnél nagyobb kaliberű fegyvereket a konfliktusövezetből.

Az orosz közlésből nem derült ki világosan, hogy Putyin terve mennyiben számít újnak a tavaly szeptemberben Minszkben megkötött fegyverszüneti megállapodáshoz képest. A minszki megegyezést Kijev, Moszkva és az ukrajnai oroszbarát szeparatisták kötötték a kelet-ukrajnai hadműveletek felfüggesztéséről, de a harcok azóta is folynak. Németország a közelmúltban számos alkalommal közölte, hogy csak a minszki megállapodás végrehajtása esetén szabad feloldani az Oroszországgal szembeni európai uniós szankciókat.
   
Kijev és Moszkva az utóbbi napokban - hasonlóan a korábbiakhoz - a másikat vádolta az erőszak szításával.