Közösen tiltakoztak a kilakoltatások ellen az ellenzéki pártok

Közösen tiltakoztak a kilakoltatások ellen az ellenzéki pártok

A kilakoltatások és a végrehajtási eljárások leállítására szólítottak fel az ellenzéki pártok pénteken egy közös sajtótájékoztatón, miután a Fidesz-KDNP távolmaradása miatt határozatképtelen lett az Országgyűlés e témában összehívott rendkívüli ülése.

A jobbikos Kepli Lajos azt mondta, a kormány már közel egy évtizede nem tudja megoldani a devizahitelesek problémáit és úgy tűnik, hogy nem is akarja kezelni a problémát. Az ellenzék olyan témában hívott össze rendkívüli ülést, ami az ország lakosságának 30-40 százalékát érinti,

a kormányzat azonban arra sem veszi a fáradtságot, hogy akár csak egyetlen egy politikust beküldjön a parlamentbe

- mutatott rá.

Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője azt mondta, hogy Orbán Viktor a nagyhatalmak, Oroszország, Kína és az USA kegyeit keresi. A miniszterelnök elutazott Moszkvába, Pekingbe és Washingtonba és mindenhonnan több száz milliárd forintos hitelekkel tért haza - tette hozzá. Szerinte a Magyarországot feszítő társadalmi problémák megoldására megvannak a források. Ha több száz milliárd forintot lehet elkölteni egy pár perces találkozó érdekében, akkor miért nem lehet az otthonukat elveszítő családokat megsegíteni? - tette fel a kérdést a szocialisták elnöke.

Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke arról beszélt, hogy Magyarországon az elmúlt három évben több mint tízezer kilakoltatást hajtottak végre és közel egymillió végrehajtási eljárás van folyamatban. Majdnem negyvenezer embert lakoltattak ki azért, mert "Orbán Viktor hazudott és nem segített a magyar embereknek" - fogalmazott. Szerinte a probléma megoldására tett kormányzati intézkedések nem hoztak érdemi eredményt. Felhívta a figyelmet, hogy a lakhatási szegénységgel érintett emberek aránya az Európai Unióban öt százalék, míg Magyarországon közel 17.

A Jobbik azonnali kilakoltatási moratóriumot követel | Alfahír

Ma a kormánypárti padsorok üressége mellett zajlott le a devizahiteleseket érintő, tulajdonképpen napirend előtti vita a Házban - tájékoztatta a sajtót Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke. A politikus elmondta, hogy pártja a bankok elszámoltatását célzó hatpontos csomagjától várja azt az átfogó megoldást, aminek hiánya tömeges kilakoltatásokhoz vezetett az elmúlt években.

Arató Gergely, a DK frakcióvezető-helyettese azt mondta, hogy Magyarországon ma két valóság van. Van egy hamis - amiben dübörög a gazdaság, egekbe szöknek a bérek, nagyszerűek a nyugdíjak, egyre jobb az egészségügy, csodálatos az oktatás és megoldották a devizahitelesek problémáit -, és van a valóság, amiben a polgárok élnek. Ebben a valóságban emberek kerülnek az utcára, mert nem tudják fizetni a hiteleiket vagy a közüzemi díjakat, tönkremegy az egészségügy, nem lehet megélni a munkások béréből és a nyugdíjasok jelentős része megalázó ellátást kap - tette hozzá.

Csárdi Antal, az LMP képviselője hangsúlyozta, hogy a veszélybe került családok helyzete nem pártpolitikai kérdés. A Fidesz-KDNP nem vett részt a pénteki parlamenti ülésen, és ezzel megmutatta, hogy mit gondol a segítségre szoruló emberekről - jelentette ki.

Szél Bernadett (független) egy kilenc gyermekes édesanyának az üzenetét olvasta fel, akinek családja majdnem elveszítette a lakását (végül adománygyűjtésből sikerült megmenteni őket, mert Orbán Viktornak írt levelére az irodája csak kitartást és minden jót kívánt).