Kína koreai békeszerződést szeretne


Viszont Vang a szankciókat csupán szükséges eszközként említette, elsődleges célként a térségbeli stabilitás fenntartását nevezte meg. Ennek érdekében - mondta - nem kell ragaszkodni a megrekedt hatoldalú tárgyalásokhoz, hanem csupán három, négy vagy öt fél is asztalhoz ülhetne.

Hangsúlyozta, hogy kormánya a leszerelés mellett ugyanolyan fontosnak tartja a koreai háborút végleg lezáró békeszerződés tető alá hozását. A Global Times című kínai lap kérdéseire, miszerint a két szomszéd, Kína és Észak-Korea viszonya szövetségnek tekinthető-e, és egy esetleges fegyveres konfliktus esetén Peking ugyanúgy Észak-Korea segítségére sietne-e, mint az 1950-es évek elején, a miniszter kitérő választ adott.