Kirabolta a dohányboltot, majd még magyarázott kicsit az eladónak

A felvételen látható fekete sapkás fiatalember úgy döntött, hogy rágyújt, ezért betért egy dohányboltba. Szerzett cigarettát, és búcsúzóul azért a bevételt is elvitte. Most rablásért körözi a rendőrség.

Kedden délután egy eddig ismeretlen személyazonosságú férfi ment be a Szeged, Vedres utcában lévő Nemzeti Dohányboltba. Megfenyegette az ott dolgozó alkalmazottat és pénzt követelt. Miután megkapta, elmenekült.

Az elkövetőről az üzlet kamerája felvételt készített.

A rendőrség kéri, hogy aki a felvételen látható férfit felismeri, tegyen bejelentést a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjában a 62/562-423-as telefonszámon (0-24), vagy a bármelyik hálózatból ingyenesen hívható 112-es segélyhívón (0-24), illetve névtelensége megőrzése mellett a Telefontanú ingyenes 80/555-111-es számán (hétfőtől csütörtökig 8-16, pénteken 8-13).