Megfizethetetlen egy kisnyugdíjasnak az idősotthon

Megfizethetetlen egy kisnyugdíjasnak az idősotthon

Potocskáné Kőrösi Anita, a Jobbik elnökhelyettese Csáki Lenke nénivel beszélgetett, aki idős férjével együtt még a legolcsóbbnak számító idősotthoni elhelyezést sem tudja megfizetni kisnyugdajsként.

Egy kisnyugdíjas kálváriájáról számolt be Potocskáné Kőrösi Anita a Facebookon megjelent videójában. Csáki Lenke néni és 80 éves férje hiába dolgozott végig egy egész életet, nem tudják megfizetni még a legolcsóbbnak számító idősotthont sem, ahol legalább méltó körülmények között tölthetnék hátralévő életüket.

Én azt szeretném, azt várom el, hogy törődjenek az idősekkel, mert nagyon sokan vagyunk, és ebben az évben ki tudja hány idős ember fog megfagyni, éhezni, mert nem tudja a rezsit, vagy a gyógyszert fizetni. Nem én tehetek róla, hogy 75 évesen 85 ezer forint a nyugdíjam!

Lenke néni korábban több idősotthont is felhívott, ahol közölték vele, elsőre

3-5 millió forintot kértek tőle, és amikor jelezte, hogy ők kisnyugdíjasok, akkor csak annyit mondtak, "az nem az én problémám".

Ezután Jobbik elnökhelyettese előtt kihangosítva is beszélt telefonon két idősotthonnal. A budaörsi otthonban eleve közölték vele, hogy csak a városban élő nyugdíjasokat vesznek ellátásba. A másik számon pedig azt mondták, 

egy kétágyas szoba 2-3 hónap múlva foglalható el. Ennek ára napi 8400 forint, kettőjüknek tehát 16 800 forint, de ebben még nincsenek benne a szolgáltatások. 

Potocskáné Kőrösi Anita szerint ma ott tartunk, hogy az idős emberek többségét alkotó kisnyugdíjasok számára az idősotthonban történő ellátás vagy megfizethetetlen, vagy ahol „olcsóbb” az elhelyezés, ott hónapokat kell várni, amíg fogadni tudják az ellátásra szoruló időseket.