Kivizsgálják, miért esett szét a magyar busz

A prototípus bemutatóútján menet közben leestek a tengelyről a bal hátsó kerekek, és az egyik eltalált egy járókelőt.

Illyés Péter, a cég ügyvezető igazgatója az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azt írta: a baleset okának feltárására a rendőrségi vizsgálat mellett a Mabi-Bus belső vizsgálatot indított. A szakértői eredményeket közölni fogják.

Az érintett prototípus nem került kereskedelmi forgalomba, csupán bemutató céllal vett részt a forgalomban, és nem tartozik a BKV számára gyártott flottába - tette hozzá.

Tájékoztatása szerint a cég egyik elektromos hajtású Modulo C 68e prototípusának bemutatóútján menet közben leestek a tengelyről a bal hátsó kerekek, eddig tisztázatlan okokból.

A rendőrség mind a hat rögzítő csavart megtalálta a helyszínen. Az elszabadult kerekek egyike eltalált egy gyalogost a villamosmegállóban, őt kórházba vitték, hozzátartozói elmondása alapján lábszártörést és medencecsont sérülést szenvedett - közölte. Hozzátette: hivatalos orvosi jelentés még nem áll rendelkezésre, a Mabi-Bus Kft. munkatársai folyamatos kapcsolatban vannak a hozzátartozókkal.

Kiemelte: a típusengedéllyel rendelkező, minden szükséges vizsgálatnak megfelelő Modulo buszok alkatrészeinek, így a balesetben érintett részegységeknek a beszállítói nagy múlttal és referenciával rendelkező magyar és nemzetközi vállalatok. A számos magyar és nemzetközi díjat elnyert Modulo C 68e típusú buszok már több ezer kilométert tettek meg sikeresen.

A Nemzetgazdasági Minisztérium tavaly decemberben húsz magyar gyártású, elektromos meghajtású midi autóbusz, és az üzemeltetéshez szükséges töltőállomások beszerzéséről írt alá támogatási szerződést a BKV Zrt.-vel. A Modulo buszokat a tervek szerint május 15-ig helyezik forgalomba a budapesti utakon.