Volt fideszes polgármester: Orbánék a választások után megszüntethetik a falvak önállóságát

Ha lehetőséget kapnak, oda lesz az önkormányzatiság.

A 2014-ben még fideszes, mára azonban Gémesi György vezette, LMP-szövetséges Új Kezdet színeiben induló Köteles László szerint Lázár János szavai jól példázzák, hogyan gondolkodik a Fidesz-kormány a magyar falvakról:

semmibe veszi a kistelepülésekért, csak a hasznukat élvezi, tenni azonban nem tesz értük semmit.

A polgármester szerint Orbánék a falvak önállóságának megszüntetésén dolgoznak:

"Számomra nyilvánvaló, hogy kivégzik a kistelepüléseket. (…) A Fidesz most tagadási szakaszban van, de a választások után meg fogják szüntetni a települések önállóságát."

Köteles elítélte az erőszakos központosítást, mivel úgy véli: "már most is alig működőképes az ország".

Komlóska első embere szerint az volt az elmúlt húsz év lényege, hogy a polgármestereket és az egyházakat függővé tegyék a kormánytól.

"Úgy gondolom, 2018 kérdése, hogy demokrácia vagy diktatúra lesz-e"

- fogalmazott Köteles.

A polgármester úgy véli, a mindenkori hatalom tehet arról, hogy nem finanszírozza az önkormányzatok valós működési költségeit, amire nem az a megoldás, hogy az állam átvállalja a települések adósságait:

"Így szorítják a településvezetők nyakát. Ha jól viselkednek, év végén kapnak annyi pénzt, hogy ne menjenek csődbe."

Hozzátette:

a Fidesz jóindulata nélkül nem lehet nyerni a pályázatokon, és összefüggés van a központosítás és az uniós pénzek lehívása között.