Korai volt a pánik (öröm)!

Mégsem kezdődik el ugyanis áprilisban a 3-as metró felújítása. A "hibát" ugyanis javították: kivették azt a bizonyos sort a BKK dokumentumából.

 

Mint ismert, a BKK kedden tette közzé a 2016-os felújítások menetrendjét a honlapján. Ebben az anyagban feltűnt, hogy április 4-én megkezdik a 3-as metró felújítását, méghozzá a Nagyvárad tértől délre és a Lehel tértől északra található szakaszok teljes, a köztük lévő belvárosi rész este nyolc óra utáni lezárásával.

Kerestük a BKK-t (ahogy nyilván más sajtóorgánumok is) ennek kapcsán, homályosítsanak fel minket arról, vajon ha még forrás sincs rá, illetve a közbeszerzési tendereket sem írták ki, akkor hogy kezdődhet el a felújítás kicsivel több mint két hónap múlva. Bár választ nem kaptunk, mégis beszédes, hogy az ominózus részt kivették a PDF file-ból.

Jól kezdődik tehát ez is.