Micsoda meglepetés! Orbán Viktort bízta meg kormányalakítással Áder János

Micsoda meglepetés! Orbán Viktort bízta meg kormányalakítással Áder János

A köztársasági elnök a Sándor-palotában fogadta Orbán Viktort, az országgyűlési választásokon győztes Fidesz–KDNP-pártszövetség miniszterelnök-jelöltjét.

Az egy órás tárgyalást követő sajtótájékoztatón az államfő kijelentette, hogy 

sem az új Országgyűlés, sem az új kormány legitimitását nem lehet megkérdőjelezni.

Áder János kitért arra is, hogy ezen a választáson volt a legtöbb megfigyelő, ez a választás után nyújtották be a legkevesebb jogorvoslati kérelmet, és most született a leghamarabb végeredmény.

A választás eredménye, a választók döntése világos és egyértelmű

- fogalmazott a köztársasági elnök.

Orbán Viktor örömét fejezte ki, hogy ismét a Sándor-palotában veheti át a kormányalakításról szóló megbízást. Részletekről azonban nem beszélt.

Még nem tart ott a kormányalakítás előkészülete, hogy konkrétumokról tájékoztathassam a nyilvánosságot. Több miniszterjelölttel is tárgyalok, van akivel már sikerült megállapodni, van, akivel még nem. Ugyanúgy fogunk kormányt alakítani, mint az utóbbi ciklusokban, tehát a következő négy év feladatai alapján alakítjuk ki a szerkezetet, illetve választjuk ki a minisztereket

- közölte Orbán Viktor.

A Fidesz elnöke ezután úgy fogalmazott, hogy  a veszélyek évtizede következik. 

Április 3-án az emberek egy világos döntést hoztak arról, hogy elvárják az ország vezetőitől, hogy megvédjék őket a veszélyektől. Meg kell védeni Magyarországot egy veszélyekkel teli évtizedben a komoly megpróbáltatásokat jelentő külső hatásoktól

- jelentette ki Orbán Viktor, aki szerint olyan kormányt fog alakítani, amely képes arra, hogy megvédje az országot a következő években is.

Áder János végül eredményes munkát kívánt a miniszterelnöknek.