Kormányzati nyomásra támogatták állami cégek Hegedűs Zsuzsát?

2013-ban és 2014-ben állami vállalatok tucatjai kezdték el önteni a támogatást a pénzével elszámolni nem tudó vagy nem akaró alapítványba.

Elsőként az Alfahír hívta fel a figyelmet egy hónapja arra a furcsaságra, hogy a Minden Gyerek Lakjon Jól! Alapítvány (MGYLJ) weboldalán bárhova kattintva potencianövelő termékekkel találkozhat a lelkes érdeklődő, ami vagy egy merész stratégiaváltás része, vagy az oldalt egyszerűen csak meghekkelték. Utóbbi előfordul olyan honlapok esetében, amelyek már nem igazán üzemelnek, az MGYLJ azonban elvileg öt éve rendszeres tevékenységet folytat, tájékoztatásunk után pedig ki is javították a honlapjukat.

A Hegedűs Zsuzsa miniszterelnöki főtanácsadó nevével fémjelzett alapítvány honlapjánál azonban messze problémásabb és sokkal súlyosabb kérdéseket vet fel a szervezet elmúlt évekbeli működése, a számára gyűjtött adományok felhasználása és támogatóinak köre. Ezekre az MGYLJ esetében csak nemrég derült fény, ugyanis a szervezet 2012 és 2014 között „elfelejtett” beszámolni munkájáról, amit Fidesz-potentátként úgy tűnik büntetlenül megtehetett.

Hegedűs Zsuzsa

Az alapítvány eddigi ténykedését többek között olyan „csúcspontok” jellemezték az elmúlt években, mint például a Magyar Narancs által is cikinek tartott, szerintünk erőteljes dilettantizmusra valló farkaslyuki csibe-, és táposztás. A kiosztott javak egy részét ugyanis még aznap aprópénzért eladogatták a kedvezményezett falubeliek, aki pedig ezt nem tette meg rögtön, az néhány nappal később Facebookon árulta csibéit. De ugyanezen akciók között említhetnénk a kerepesi vetőmagburgonya-osztást is, melynek nagy részét még aznap meg is ették a kedvezményezettek.

Mázsás kérdőjelet tesz az alapítvány eddigi tevékenysége és a kapott adományok szakszerű felhasználása mellé, hogy vajon mégis miért kellett 608 millió forint összbevétel mellett egyes számítások szerint több mint 160 millió forintot költeni csak arra, hogy Spanyolországból (!) hozasson az alapítvány csibéket Magyarországra. De a kiosztandó naposkacsák esetében sem félt nagy távlatokban gondolkodni az alapítvány, azok ugyanis egyenesen Franciaországból érkeztek kis hazánkba és kerültek szétosztásra (majd a kondérba, vagy az értük kapott pénz a helyi kocsma pénztárába).

Hegedűs

Az adományok ilyetén felhasználása, a rendelésekkel kapcsolatos keresztbeszámlázás furcsaságai, valamint a szervezet pénzügyi beszámolójának durva ellentmondásai és hiányosságai nem csak bennünk keltették azt a gyanút, hogy a kapott adományok egy jelentős részét eléggé nyíltan kitalicskázták az alapítványból. A Magyar Narancs terjedelmes írást közölt az ügyről, majd az MGYLJ-től adományt kapott települések vezetőitől kapott levelekből szemezgetve újabb cikkben foglalkozott az alapítvány átláthatatlan működésével.

A Jobbik részéről akkor Magyar Zoltán országgyűlési képviselő követelte a visszaélésgyanús alapítvány működésének kivizsgálását, amit akkor Kovács Zoltán kormányszóvivő meg is ígért, ez azonban azóta sem indult el, talán nem véletlenül.

Szávay István Jobbik-alelnök továbbvitte az ügyet. Nemrég benyújtott írásbeli kérdéséből ugyanis kiderül, hogy bár 2010 és 2012 között mérsékelt volt az érdeklődés az alapítvány támogatása iránt az állami cégek részéről, 2013-ban és 2014-ben mintegy varázsütésre megtáltosodtak és hirtelen nagyon sok cég kezdett el támogatásokat folyósítani az alapítvány részére. „Felettébb furcsa, hogy a beszámolási kötelezettségét évekig hanyagoló, átláthatatlanul működő, ráadásul pazarló gazdálkodást folytató alapítvány támogatását annyira fontosnak tartotta a minisztérium, hogy nyilvánvaló utasítást adott többek között a MÁV és a Volán-csoport cégeinek az MGYLJ támogatására, amelyet azok néhány kivétellel be is tartottak.” – írta levelében a jobbikos politikus.

jk

Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter válaszában egyrészt a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) és a MÁV Zrt-k esetében azt állítja, hogy mindkét vállalat csupán a „dolgozók önkéntes felajánlásait” nyújtotta át az alapítványnak. A válaszból kiderül, az MNV Zrt. felhívására a 110 társaság közül 28 társaság munkavállalója - összesen 2200 munkavállaló - állt a "nemes ügy mellé" és "döntött úgy", hogy egy jelképes összeget, egy éven keresztül minden hónapban 200 forintot "felajánl" a munkabéréből az alapítvány számára.

A Szerencsejáték és a Magyar Fejlesztési Bank Zrt-k esetében csak a felajánlott összegeket sorolja fel, ugyanakkor arról egyetlen szót sem ejt, hogy a 23 regionális Volán-vállalat közül 17 hogyan, milyen formában és miért kezdte el hirtelen támogatni az alapítványt. Azt viszont elutasítja, hogy bármiféle kormányzati nyomás nehezedett volna e vállalatokra „önkéntes” felajánlásaikról szóló döntéseik meghozatala során.

Persze a miniszter a képviselő azon kérdésére sem válaszolt, hogy az alapítvány működésével kapcsolatban felderített hiányosságok, következetlenségek és visszaélésgyanús gigatranzakciók után legalább javasolni fogják-e az állami vállalatoknak a támogatások szüneteltetését. Mondjuk legalább addig, amíg le nem zárul a Kovács Zoltán kormányszóvivő által emlegetett vizsgálat.

Szávay István az üggyel kapcsolatban portálunk megkeresésére elmondta, mélységesen fel van háborodva a miniszteri válaszon és azon, hogy a kormány számára kedves civil szervezetek ma már szinte mindent megtehetnek, rajtuk keresztül adóforintok millióit tüntetik el, míg a nekik nem tetszőket állandó bürokratikus nyomás alatt tartják. „Hegedűs Zsuzsa és alapítványa nemcsak lelepleződött, hanem ennél sokkal súlyosabb vétséget követett el: a gyermekétkeztetés javításának ügyét járatta le, egy olyan ügyet, amit minden jóérzésű ember szívesen támogat.” A jobbikos képviselő számára erősen kérdéses, hogy az említett vállalatok dolgozóinak felajánlásai mennyire voltak önkéntesek, abban viszont biztos, hogy az érintettek nem tudhatták, Spanyolországból származó csibére adták össze annak idején a fizetésük egy részét. „Vona Gábor múlt szombaton bejelentette: 2015 az önkéntesség, a jótékonykodás éve lesz a Jobbiknál. Mi ennek keretében, ellenzéki pártként is valódi és önkéntes segítséget fogunk nyújtani a rászoruló családoknak!” – zárta gondolatait a Jobbik alelnöke.

Kovács Dávid Attila