A németek 65 év felettieket is oltanak AstraZenecával

A németek 65 év felettieket is oltanak AstraZenecával

Eltörlik Németországban az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) ellen az AstraZeneca brit-svéd gyógyszeripari vállalat és az Oxfordi Egyetem együttműködésével kifejlesztett oltóanyag alkalmazásának felső életkori korlátját, így rövidesen a 65 éven felüliek is kaphatnak majd ilyen oltást – jelentették be csütörtökön Berlinben.

A szövetségi egészségügyi minisztérium megerősítette a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című lap értesülését, miszerint az úgynevezett állandó oltási bizottság (STIKO) befejezte ajánlása felülvizsgálatát, és a szérum tulajdonságairól szóló új adatok elemzésével arra jutott, hogy 18 év felett mindenkinek adható az AstraZeneca-féle oltás.

A STIKO azt is javasolja a módosított ajánlásban, hogy a termék uniós forgalmazási engedélyében megjelölt maximumra, 12 hétre tolják ki az első és a második adag oltás beadása közötti időt, mert így lehet a lehető legrövidebb idő alatt a lehető legtöbb embernek legalább részleges védettséget biztosítani a SARS-CoV-2 okozta betegség (Covid-19) ellen.

A kormány mellett működő független tanácsadó testület új ajánlása „jó hír az időseknek, mert így hamarabb kaphatnak oltást” – áll a minisztérium közleményében.

A tárca a STIKO-ajánlás alapján módosítja az oltási kampányról szóló rendeletét – tették hozzá.

A várakozások szerint az új miniszteri rendelet március 8-án léphet érvénybe. A jelenlegi szabályok szerint AstraZeneca-oltást csak 18 és 65 év közöttiek kaphatnak. A változtatás nagyban gyorsíthatja az oltási kampányt, mert az első helyen kiemelt csoportokban – köztük például az idősotthonok és az ápolási otthonok lakói és dolgozói – között viszonylag kevés a 65 éven aluli, így százezres nagyságrendben halmozódott fel AstraZeneca-oltóanyag.

Ugyancsak lendületet adhat az oltási kampánynak, hogy a tartományi kormányok által üzemeltetett oltási központok és a nehezen mozgó időseket felkereső mobil oltási csoportok után a háziorvosi praxisokat is bevonják, valószínűleg áprilistól. A kapacitás bővítése azért is szükséges, mert a gyártók az előzetes terveik szerint a második negyedévben 77,1 millió adag oltást szállítanak Németországba, csaknem négyszer többet a január-márciusi időszakra ütemezett 18,3 milliónál.

Az utóbbi időszakban naponta átlagosan 170 ezer oltást – nagyjából tizenöt másodpercenként egyet – adtak be Németországban. A szövetségi kormány csütörtöki adatai szerint legalább egy adagot 6 813 173 ember, a lakosság 5,5 százaléka kapott, és közülük 2 271 784 ember, azaz a lakosság 2,7 százaléka már mindkét adagot megkapta.

A Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) adatai alapján az oltási kampány egyelőre nem fékezi a koronavírus-járványt, ezt jelzi, hogy emelkedik az úgynevezett hétnapi fertőzésgyakoriság – az előző hét napon regisztrált új fertőzöttek százezer lakosra vetített száma –, és a napi új regisztrált fertőzöttek száma is.

Az intézet csütörtöki kimutatása szerint az utóbbi 24 órában országszerte 11 912 fertőződést szűrtek ki tesztekkel. Ez növekedés az egy héttel korábbi 11 869-hez képest. A hétnapi fertőzésgyakoriság 64,70. Egy héttel korábban 61,70 volt.

Az új regisztrált fertőződésekkel együtt 2 471 942 ember szervezetében mutatták ki a SARS-CoV-2-t. A Covid-19-cel összefüggésben egy nap alatt 358 halálesetet regisztráltak, a járvány áldozatainak száma így 71 240-re emelkedett Németországban.

(MTI)