Csökkent az intenzív osztályon kezeltek száma Olaszországban

Csökkent az intenzív osztályon kezeltek száma Olaszországban

Olaszországban túllépte a 15 ezret az új típusú koronavírus-fertőzés halálos áldozatainak száma, egy nap alatt 681-en vesztették életüket, a legkevesebben az elmúlt egy hét során - közölte szombat esti tájékoztatóján az olasz polgári védelmi hatóság. Február 20. óta most először csökkent az intenzív osztályokon kezeltek száma.

A halottak száma csökkent az egy nappal ezelőtti 766-hoz képest. Az utóbbi egy héten az elhunytak száma most először maradt hétszáz alatt. Angelo Borrelli, a polgári védelmi hatóság vezetője hangsúlyozta, hogy március 26-án az egy nap alatt elhunytak száma megközelítette az ezret.

A diagnosztizált fertőzöttek száma viszont 2886-tal emelkedett a szombati 2339-hez képest. Az azonosított fertőzöttek száma jelenleg 88 ezer felett van: 63 százalékuk nem szorul kórházi kezelésre. Négyezernél valamivel kevesebben vannak intenzív osztályon.

Több mint másfél hónap bezártság után a rendkívüli jó időben egyre több embert látni az olasz utcákon. A belügyminisztérium adatai szerint az országos kijárási korlátozás március 11-i bevezetése óta 4,6 millió ellenőrzést végeztek, és több mint 173 ezer személy ellen indult feljelentés, mivel indokolatlanul tartózkodott az utcán. Az utóbbi két napban 15 ezren sértették meg a kijárási korlátozást. A gócpont Milánóban 38 százalékra emelkedett az otthonukat elhagyók száma. Nápoly sikátorai megteltek utcai árusokkal és vevőkkel. Emilia Romagna tartomány kormányzója rendelettel tiltotta be a szabadban sétálást és a kocogást a tavaszi szünet napjaiban.

(MTI)