Mi történne akkor, ha használhatnánk a vécét a vendéglátóhelyeken?

Mi történne akkor, ha használhatnánk a vécét a vendéglátóhelyeken?

Nagyjából erre a kérdésre kellett volna válaszolnia a propagandaminisztériumnak, azonban nem tudtuk meg, mi az oka annak, hogy az emberek nem használhatják azon éttermek mosdóit, amelyek amúgy üzemelnek, és elvitelre adnak is ki kész ételeket. 

"Az emberek szükségleteit törvénnyel korlátozni nem lehet! Ez a helyzet véleményem szerint az emberi méltósághoz való jogot is sérti"

- fogalmazott ezzel kapcsolatban Dudás Róbert. A jobbikos politikus írásban fordult Rogán Antalhoz, figyelmeztetve már az is sokat javítana a helyzeten, ha a vendéglátósok a náluk vásárlókat beengedhetnék a mosdóikba. 

Mint írta, több olyan eset jutott a tudomására, hogy ez a tiltás feszültséget szült vendég és vendéglátós között. Az egyik felet a szükség hajtja, míg a másikat a bírságtól vagy a teljes bezárástól való félelem. Dudás Róbert szerint ezen az abszurd helyzeten mihamarabb változtatni kell.

"Javaslom tehát, hogy az elvitelre ételt és italt kínáló vendéglátósok az egységeikben kizárólag az átvétel céljából  tartózkodó vendégeiket beengedhessék az általuk üzemeltetett illemhelyekre"

- közölte.

A problémára jó példa a zsúfolt Mátra. Az emberek normál esetben különösebb gond nélkül el tudják végezni szükségleteiket a nyitva lévő a vendéglátóhelyeken és az önkormányzat által üzemeltetett nyilvános WC-kben. Azonban jelenleg, Gyöngyös közigazgatási területén, a benzinkutakon kívül csak az önkormányzat és a kékestetői sípálya üzemeltetője nyújt effajta szolgáltatást. Ez az állapot tarthatatlan, és a mátrai példán túl az ország számos, valószínű, minden pontján jelentkezik - hangsúlyozta a mátraballai politikus. 

Kitért arra is, hogy a mobil vécék kihelyezése, a vírushelyzetre való tekintettel, higiéniai szempontból nem a legjobb megoldás. A vendéglátó egységek illemhelyein van elegendő szappan, fertőtlenítő, van meleg víz, a tisztán tartásuk is fenntarthatóbb. Meggyőződésem szerint tehát a problémára nyújtható legjobb válasz egyértelműen az, ha a szóban forgó mosdókat az emberek rendelkezésére bocsájtjuk - emlékeztette Rogán Antalt. 

Azonban arra a kérdésre, hogy

miért nincs korrekt módon megfogalmazva a rendeletben, hogy a vendéglátó egységek illemhelyiségeit használhatják-e a vendégek,

nem kapott választ Dömötör Csabától sem. Annyit árult el a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, hogy a jelenleg hatályos korlátozó intézkedések minden esetben a járványügyi szakemberek álláspontján és javaslatain alapulnak, kormány figyelemmel kíséri a végrehajtással kapcsolatos tapasztalatokat.

Arról, ha esetleg mégis használhatjuk majd a mosdókat, időben értesítik az embereket - ígérte még meg Dömötör Csaba.