Kubatov bejelentette, ha megvan a 4 millió beoltott, szombaton nézők előtt játszik a Fradi

Kubatov bejelentette, ha megvan a 4 millió beoltott, szombaton nézők előtt játszik a Fradi

Mint ismert, az FTC szombaton a Mezőkövesd ellen játszik a Groupama Arénában. Mint a hvg.hu kiszúrta, Kubatov Gábor FTC-elnök tegnap egy Facebook-oldalára feltöltött videóban arról beszélt, hogy

Amint megvan a 4 millió beoltott, együtt szurkolhatunk szombaton! A jegyértékesítés már megkezdődött.

.

A Fidesz pártigazgatója emellett köszönetet mondott a védekezésben részt vevő egészségügyi dolgozóknak, majd hozzátette, hogy a „Nemzet Hőseit”, az egészségügyi dolgozókat, katonákat és rendőröket is meghívnák a szombati meccsre, amennyiben lesz.

A járvány áldozatainak száma egyelőre nem csökken: a héten eddig minden nap 180 felett volt a halottak száma. Az elmúlt 24 órában elhunyt 186 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 27 358 főre emelkedett.

Friss adatok - 186 halálos áldozata volt a járványnak az elmúlt egy napban

2584 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 776 983 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma - írja a kormányzati tájékoztató portál. Elhunyt 186 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 27 358 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 503 697 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 245 928 főre csökkent.