Már idén elkezdődhet a kiskorúak oltása Magyarországon

Már idén elkezdődhet a kiskorúak oltása Magyarországon

A Semmelweis Egyetem klinikai rektorhelyettese szerint még mindig sokan vannak, akik valamiért nem akarják felvenni az oltást. Szabó Attila az ATV-nek beszélt arról is, hogy véleménye szerint nem volna jó ötlet, ha a sajtó megmutatná mi zajlik a Covid-osztályokon.

Szabó Attila szerint elképzelhető, hogy "egy sokkoló látvány" rávenné az embereket az oltásra, viszont gondolni kell azokra az embertársainkra is, akik betegen ott fekszenek. "Én azt gondolom, hogy nem ez a jó megoldás, hogy ilyen képeket mutatunk, és bemennek stábok"

A rektorhelyettes hozzátette, hogy a mostani járványhelyzetben több a pozitív koronavírusos eset a gyerekek között is, jóval többen kerülnek kórházba, mint a második, vagy harmadik hullám idején, ezért is várják, hogy elkezdhessék oltani az 5-11 évesig tartó korosztályt.

"Napokon belül eljöhet az a pillanat, hogy Európában, illetve hazánkban is ezt engedélyezik, és onnantól kezdve nem lesz semmi akadálya ezen korosztály oltásának. Mi már nagyon készülünk rá. Sokan kérdeznek is engem, hogy ez mikor várható, én bízom benne, hogy még az idén el tud indulni a gyerekeknek az oltása"

- mondta a rektorhelyettes az ATV-nek.

{block:block_content:83f6f420-ec81-488d-9ade-46fde05c55af}