Felfüggesztették Kovács Béla mentelmi jogát

Kovács Béla mentelmi jogának felfüggesztését Polt Péter legfőbb ügyész indítványozta tavaly szeptemberben az unió csalás elleni hivatalától (OLAF) érkezett jelentések alapján.

A politikus a gyanú szerint 2012-2013-ban gyakornoki szerződést kötött négy magánszeméllyel, de valójában az érintettek nem is jártak Brüsszelben és semmilyen munkát nem végeztek.

Hétfői zárt ülésén az Európai Parlament jogi bizottsága már helyt adott a kérelemnek, akkor a Jobbik – ami kezdetektől fogva a mentelmi jogok eltörlése mellett kampányol - üdvözölte a döntést, és azt írta:

„Hosszú idő után született meg a bizottsági döntés, bízunk benne, hogy az Európai Parlament gyorsabban dönt, mert így végre ebben az ügyben is kiderülhet az igazság. A bíróság előtti tisztázásra azonban mindaddig nincs lehetőség, amíg nem emelnek vádat a képviselő ellen.”

A képviselő mentelmi jogát egy másik ügyben már felfüggesztette az uniós parlament 2015 októberében, miután Kovács állítólag egy jelenleg is aktív, egykori KGB-ügynökkel kapcsolatos nyomozás során az Alkotmányvédelmi Hivatal látókörébe került. A Jobbik szerint a három éve húzódó állítólagos kémügyben már másfél éve nincs előrelépés, vádemelés hiányában ugyanis nincs mód a fideszes vádaskodások tisztázására.

Kampányolni azonban így is jól jön nekik a sztori, talán nem is bánják, hogy nem derül ki az igazság.