Közös utazásokat szervez a devizakárosultak egyesülete a Devizás Igazság Napjára

Közös utazásokat szervez a devizakárosultak egyesülete a Devizás Igazság Napjára

Z. Kárpát Dániel azt ígérte, „a szokásosnál is jobban feltekerik a hangerőt”.

Elkezdődik a Banki Károsultak Fogyasztóvédelmi Szövetsége (BKFSZ) települési csoportjainak megalakítása – ismertette Z. Kárpát Dániel, a Jobbik országgyűlési képviselője, a BKFSZ elnöke. Közölte, már nemcsak Facebook-csoportban szerveződő csapat lesz az egyesület, hanem

„élő, lüktető, a fizikai térben is városonként szerveződő országos közösséggé válik”.

Emlékeztetett,

november 8-án 16 órakor a Nyugati téren tartják a Devizás Igazság Napja elnevezésű rendezvényüket,

ahová az ország számos pontjáról szerveznek utazást. Kérte, hogy az érdeklődők keressék fel megyei koordinátorukat, a BKFSZ pedig az útiköltségben is segítségükre lesz.

A devizakárosultak ügyét felkaroló jobbikos képviselő azt ígérte, „a szokásosnál is jobban feltekerik a hangerőt”, de nem az fog történni, hogy a demonstráció után hazamennek és nem történik semmi, hanem „a devizahiteles társadalom összes követelését meg fogjuk fogalmazni” – vetítette előre az ellenzéki honatya. Hozzátette, a devizakárosultak követeléseit Marczingós László ügyvéddel egyesével próbálják meg érvényre juttatni.

Úgy véli, a devizások helyzete

„nem maradhat így, ez az igazságtalanság annyira égbekiáltó, hogy Magyarország nem tudja nyugodtan folytatni az életét, ha nem oldja meg a devizahiteles krízist”.

Ismertette, egyik kilakoltatásról a másikra hívják őket november 15-ig, igyekeznek jogsegélyt nyújtani nekik, de

tagokra, tömegre és társadalmi nyomásgyakorlásra van szükség,

hogy még komolyabban vegyék a devizakárosultak küzdelmeit.

Elárulta, nemcsak az egyes ügyintézőkön, hanem a végrehajtókon is érezni lehet a viselkedésbeli változást. Most arra van szükség, hogy a belépők, a tagok is elkezdjék egymást segíteni helyi szinten – fűzte hozzá Z. Kárpát Dániel.

A Jobbik képviselője úgy érzi, „küzdelmes hónapokat követően” el tudják érni a devizás igazságtételt.