Kiderült, kinek a krumpliját osztogatták a külügyben

Kiderült, kinek a krumpliját osztogatták a külügyben

Bajba jutott szabolcsi gazdáktól vásároltunk terményeket, olyanoktól, akik a jelenlegi nehéz helyzetben az árut nem tudják eladni

- mondta Menczer Tamás államtitkár még decemberben amikor a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) karácsonyi krumpli- és almaajándékáról kérdezték.

Ezután kérte ki az Átlátszó az adásvételre vonatkozó szerződést. Ezt ugyan nem kapták meg, de a válaszból kiderült, hogy egy bizonyos Rácz Imrétől 2020-ban a minisztérium 1.000 zsák 10 kg-os burgonyát és 1.000 tálca (7 kg/tálca) vegyes alma válogatást vásárolt összesen bruttó 2.499.995,- Ft értékben.

Az online lap rövid úton kiderítette, hogy Rácz Imre nem más, mint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnöke.

Rácz Imre a lapnak nem cáfolta az értesülést, de közölte, korábban a MAGOSZ felé is jelezték, hogy az áruházakba és a zöldség kiskereskedésekbe nagy mennyiségben, szinte korlátozások nélkül érkezik az uniós áru. Emiatt piaci zavarok alakultak ki, a vendéglátóipar leállása miatt pedig nagyot csökkent a felvevő piac, tehát ezekben a szektorokban is jelentős a többlet, ami azt jelenti, hogy a megyei termelők tárolóiban így a megyei termelőink tárolóiban több száz tonnányi minőségi burgonya áll jelenleg is.

Ennek egy kis részét vásárolta fel tehát a KKM, de ez nem nevezhető hatékony kormányzati beavatkozásnak. Az Átlátszó szerint még a vásárolt krumpli és alma ára is elgondolkodtató. A budapesti nagybanin a krumpli ára minimum 100 forint, az almáé 260 forint. Ha így számolunk, akkor a 10 ezer kilogramm krumpli 1 millió, a 7 ezer kilogramm alma 1 millió 820 ezer forint, azaz picivel több, mint amiért a minisztérium vásárolt. Vagyis azt is lehet a mai árak alapján mondani, hogy a piaci ár alatt vette a karácsonyi ajándékot a Külgazdasági és Külügyminisztérium.

Egyébként a karácsonyi krumpliosztás előtt a Fidesz rendszeresen osztogatott burgonyát kamerák kereszttüzében. Ezt a tevékenységet azonban a 2020-as időközi választáson járatták csúcsra. A Borsod 6-os választókerületben lezajlott kampány során Koncz Zsófia, a Fidesz jelöltje és kampánycsapata, zsákszámra osztogatta a krumplit. Ennek meg is lett az eredménye mert a valóban nagyon szegény falvakban élőknek ennyi elég is volt a meggyőzéshez és Koncz Zsófia végül csak egy "krumplihosszal" győzött.

A krumpliszsák tehát lassan a korrupció szinonímájaként is megjelent a politikai közbeszédben. Erre hívta fel a figyelmet később Jakab Péter a parlamentben, amikor egy zsák krumplit akart Orbán Viktor asztalára tenni, de ebben megakadályozták a Fidesz képviselői, Kövér László javaslatára pedig pénzbüntetésre ítélték a Jobbik elnökét.