Lattmann Tamás miniszterelnök-jelölt egyik célja: gyengíteni a Jobbikot

Na, korrektek.

Ha esetleg valaki nem tudná, Lattmann Tamás a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Pártnak, valamint szövetségeseinek, a Változást Akaró Szavazók Pártjának és a Színes Magyarország Pártnak a közös miniszterelnök-jelöltje lett.

Az alapvetően nemzetközi jogász Lattmannt és a miniszterelnök-jelöltséget már korábban is láthattuk többször egy mondatban szerepelni. Nagyjából 2017 szeptemberében kezdte fejtegetni, hogy a baloldal őt akarta csatasorba állítani, erről elvileg 2016 novemberében tárgyalt például Molnár Gyula MSZP-elnökkel. A sztori ott ereszt, hogy Molnár szerint szó sem volt ilyesmiről, csak szakpolitikáról egyeztettek, de azért Tarjányi Péter megerősítette Lattmann szavait. Végül Botka László lett a miniszterelnök-jelölt, aztán Karácsony Gergely, szóval Lattmann maximum C-verzió volt itt.

Azt a fejtegetést most ugorjuk át, hogy a küzdőtér bal felétől hogyan tudott ilyen rövid idő alatt átugrani az elvileg jobboldali kisgazdákig.

A HVG elérte Tarjányi Pétert, Lattmann Tamást és az FKGP alelnökét, Atyánszky Györgyöt. A beszélgetés alapján azt írják, hogy a kisgazdák a Jobbikra is fognak célozni.

A lap szerint a pártot főleg a vidéki településeken akarják támadni. Lattmann azt is elmondta, hogy neki nem fáj, ha a Jobbiktól vesznek el szavazatot, sőt, kívánatos.

„Nem kifejezetten a Jobbik gyengítése a cél, az csak szerencsés hatás, ha sikerül.”

Mindenkit megnyugtatva azért hozzátették, hogy a bizonytalanokat, a Fideszben csalódottakat és a kisgazdapártra nosztalgiával gondolókat is megcélozzák.

(fotó: MTI)