Vásárosnaményban tartott Lázárinfót az építési és közlekedési miniszter, ami azért érdekes, mert Adorján Béla, a Jobbik elnöke e településen önkormányzati képviselő. Az ellenzéki képviselő a fórumon arra emlékeztette a tárcavezetőt, hogy pártja 2010 óta többször is tett olyan indítványt, mely megerősítené a gyermekvédelmet, és ebbe beletartozik a pedofil bűnelkövetők kémiai kasztrációja is.

A Szőlő utcai és más intézmények kapcsán napvilágra került botrányok után egy hete Ander Balázs nyújtott be ilyen határozati javaslatot az Országgyűlésnek, a plénumnak 30 napon belül kell foglalkoznia vele.
Adorján Béla a közelmúltban a köztelevízióban is kifejtette álláspontját, ahol elmondta, szakértők álláspontja szerint a kémiai kasztrálás a visszaesők arányát 43 százalékról 3 százalékra szorítja vissza.
Lázár János egyetértett az ellenzéki pártvezetővel, és azt mondta, vagy ő maga is beterjeszt a Ház elé egy ilyen javaslatot, vagy pedig
megszavazza a Jobbik indítványát.
Hozzátette, Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezetővel azon az állásponton vannak, hogy előterjesztenek egy törvénymódosítást, ám cikkünk írásáig ilyen indítvány nincs a parlament holnapján.
