Lázár János szerint a lezárt tíz vasúti mellékvonal csak egy próba volt, az eredményt decemberben értékelik

Lázár János szerint a lezárt tíz vasúti mellékvonal csak egy próba volt, az eredményt decemberben értékelik

A Jobbik-Konzervatívok szerint a kormány ahelyett, hogy felújítaná az elmúlt időszakokban bűnös módon lepusztulni hagyott vidéki mellékvonalakat, mondvacsinált, ócska kifogásokkal inkább hóhérbárd alá helyezik ezeket a szakaszokat.

„Senkit nem hagyunk ott. Busszal vagy vonattal, de mindenkit célba juttatunk” – idézi a hvg.hu a Lázár János építési és közlekedési miniszter Facebook-oldalán megjelent posztot.

A miniszter szerint a tíz lezárt mellékvonalon bevezetett vonathelyettesítő buszközlekedés egy próba. Lesz egy nagyjából féléves átfutási ideje és decemberben kiértékelik. Lázár János ugyanakkor továbbra sem beszélt a tíz mellékvonal mellett annak a hét továbbinak a sorsáról, amelyek bezárási tervezete sajtóértesülések szerint már ott van a közlekedési tárcavezető asztalán.

A hvg.hu ugyanakkor jelezte, a MÁV-Volán csoport már fel is terjesztett egy tervet a vonalak bezárására, ám ezt egyelőre Lázár még nem írta alá. A lap úgy tudja, ezen vélhetően a decemberi kiértékelés sem fog túl sokat változtatni, hogy a bezárás oka nem a költségracionalizálás, hanem a MÁV krónikus jármű- és személyzethiánya.

Az Alfahír is beszámolt augusztus elején a Lázár János építési és közlekedési miniszter által kezdeményezett vasút mellékvonalak lezárásól.

Ander Balázs a Jobbik-Konzervatívok országgyűlési képviselője úgy fogalmazott, hogy „a Fidesz -KDNP kormány a vidékromboló kommunisták és a balliberális Gyurcsányék útjára lépett a jelenlegi hatalom azzal, hogy tíz vasútvonalon megszüntetik a vasúti közlekedést. Ezzel pedig nem előre, hanem hátra megy Magyarország.”

A konzervatív párt alelnöke hangsúlyozta, a kormány ahelyett, hogy felújítaná az elmúlt időszakokban bűnös módon lepusztulni hagyott vidéki mellékvonalakat, mondvacsinált, ócska kifogásokkal inkább hóhérbárd alá helyezik ezeket a szakaszokat.

Holott mikor a korábbi baloldali kormányzat indított frontális támadást a hazai vasúti közlekedés ellen, még bőszen hangoztatták annak igazságát, amit a Jobbik-Konzervatívok azóta is rendületlenül vall: „Az állam nem kegyet gyakorol vidéki polgáraival, amikor működteti a vasutat, hanem a kötelességét teljesíti”

- tette hozzá Ander Balázs.

Címlapkép: Bzmot sorozatú motorkocsi halad Bábonymegyer határában az utolsó teljes hosszban üzemelő Somogy megyei vasúti mellékvonalon, a Siófok-Kaposvár vonalon 2015. október 17-én. Fotó: MTI/Máthé Zoltán