Lázár: több köt össze az RMDSZ-szel, mint ami elválaszt

Sem a kormányzati alkalmazottak, sem a fővárosiak, sem az erdélyi nemzeti oldal nem lett vidámabb a mai kormányinfótól.

A tárcavezető leszögezte: a kormány "nem kívánja az asztalról lesöpörni" a Pisa teszt siralmas eredményeit, de azokért nem a kormány a felelős, mert "nem miniszterek állnak a katedrán, és nem miniszterek ülnek az iskolapadban." Kérdésre válaszolva Lázár kijelentette:

nem tartja aggályosnak, ha a közoktatásért felelős miniszter nincs tisztában a "funkcionális analfabétizmus" fogalmával.

(Balog Zoltán szerint, "aki el tud olvasni valamit, az meg is érti", holott funkcionális analfabétának pont azt nevezzük, aki képes akár folyékonyan is elolvasni egy szöveget, de képtelen azt értelmezni). A politikus többször is megismételte: "Balog Zoltán jó miniszter". Érdekes módon ennyit válaszolt arra a kérdésre is, hogy alkalmasnak tartja-e Balogot Áder Jánost köztársasági elnök utódjának.

A kormányzati dolgozók számára nem volt vidám az eheti kormányinfó. Lázár ugyan elismerte, hogy  nyugdíjasoknak kiutalt tízezer forint értékű Erzsébet-utalvány kézbesítésének ügyében kénytelen volt elfogadni az érdekképviseletek "emberi érveit", de leszögezte: munkajogi aggályok nem merülhetnek fel azzal kapcsolatban, hogy ők szállítsák ki az utalványokat, sőt hozzátette: korábban is volt már rá példa, és a jövőben is előfordulhat, hogy a kormányhivatalok munkatársai konkrét munkakörükön túli feladatokat kapjanak. Az év végi jutalomról szőtt ábrándjaikat azonban elfelejthetik. A kancelláriaminiszter világossá tette: az idei költségvetési maradványt "csak fejlesztési célokra" fordíthatják, így

prémiumok szóba sem kerülhetnek.

"Nem vagyok az a fajta főnök, aki jutalmakat osztogat."

- fogalmazott Lázár.

Nem lehet vidámabb a mai nap végeztével Tarlós István sem. A kancelláriaminiszter nem tett ígéretet arra, hogy a hármas metró felújítása körüli finanszírozási vitában engedne, ám, ha a valamelyik metró vonalat leállítják (amivel a főpolgármester már jó ideje fenyegetőzik), a kormány "helyt fog állni", és segíteni fognak például a buszos pótlás megoldásában.

Nem vidíthatják fel Lázár János szavai Tőkés Lászlót sem. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke szerdai nagyváradi sajtótájékoztatóján élesen bírálta Kövér László házelnököt, amiért a szerinte "megigazulásra képtelen" korrupt, a magyar érdekeket nem képviselő RMDSZ-nek kampányol.

"Ez olyan mintha én elmennék Magyarországra, és Simon Gáborral vagy Zuschlag Jánossal tartanék kampányülést a Fidesszel szemben."

- fogalmazott Tőkés. Lázár János szerint azonban a kormány jól döntött, hogy az RMDSZ-t támogatja a román választásokon. Úgy véli, ez "reálpolitikai és nem érzelmi kérdés", mert "a széthúzás helyett az összefogásra kell helyezni a hangsúlyt." Leszögezte: az RMDSZ a kormány számára vállalható partner, mert

"több nemzetpolitikai kérdésben értünk egyet, mint amennyiben nem."

A Miniszterelnökséget vezető miniszter beszámolt a kötelező kvóta ügyének helyzetéről is. Lázár János úgy véli, a migránspárti erők áttörésre készülnek az Európai Tanács jövő pénteki ülésén, s két új fogalom is megjelent az uniós dokumentumokban, a "kötelező szétosztás" és "a kötelező szolidaritás". Leszögezte: ebben a kérdésben a kormány álláspontja változatlan: semmiképp sem fogadják el a kötelező betelepítést. Kérdésre válaszolva azt sem zárta ki, hogy

Orbán Viktor tagállami miniszterelnökként megvétózza a döntést.

A Nyílt Kormányzati Együttműködés nemzetközi kezdeményezésből való kilépést Lázár azzal indokolta, hogy a szervezet bíráló megjegyzései mellé nem volt hajlandó bevenni jelentésébe a magyar kormány érveit. Ezt az eljárást "a hallgattassék meg a másik fél is" elvének durva megsértéseként értékelte, és úgy véli, ezek után nem volt értelme, hogy az ország bent maradjon a szervezetben.