Lemondott a török kormányfő

A hírügynökségek szerint a török kormányfő lemondása a szokásos eljárási rendbe illeszkedő lépés. Erdogan előreláthatólag hivatalosan akkor kéri majd fel Davutoglut az új kormány megalakítására, amikor a választási hatóságok közzéteszik a voksolás végeredményét. Ez a jövő hét előtt nem várható.
 
A vasárnap tartott parlamenti választásokon a nem hivatalos eredmények szerint az iszlamista gyökerű, konzervatív AKP a szavazatok 40,9 százalékának megszerzésével az első helyen végzett ugyan, de elvesztette több mint 12 éven át élvezett abszolút többségét, az 550 fős törvényhozásban 258 mandátum jutott neki. Ebben a helyzetben két lehetőség áll előtte: vagy kisebbségi kormányt alakít, vagy kénytelen koalícióra lépni az egyik ellenzéki párttal. Jelenleg mindkettőre kicsi az esély, így a legvalószínűbb forgatókönyv az, hogy az államfő feloszlatja a parlamentet és új választásokat ír ki.