Több mint 120 milliárd forintot kell idén visszafizetnie Magyarországnak a letelepedésikötvény-biznisz miatt

Több mint 120 milliárd forintot kell idén visszafizetnie Magyarországnak a letelepedésikötvény-biznisz miatt

A letelepedésikötvény-biznisz az előző ciklusban komoly politikai vihart okozott, azonban hiába a számtalan, például nemzetbiztonsági kockázatokra figyelmeztető kritika, a Fidesz-KDNP megúszta a Rogán Antalhoz köthető letelepedésikötvény-program utáni politikai felelősségre vonást.

A szír diktátor emberének tíz nap elég volt magyar papírok megszerzéséhez

A sztorit már korábban megírta a Direkt36 és a 444, most viszont az LMP-s Demeter Márta feljelentése nyomán újabb részletek derültek ki az ügyről, amiben nyomozás nem indult.Atiya Khoury szerepel az amerikai pénzügyminisztérium szankciós listáján, be is fagyasztották a vagyonát, amerikai cégek és állampolgárok nem üzletelhetnek vele, mert pénzügyi támogatást nyújt az Aszad-rezsimnek.

Azonban ez nem jelenti azt, hogy a magyar állam, a magyar adófizetők elkerülhetnék a kölcsön visszafizetését.

Hiába titkolták, Demeter Márta közérdekű adatkikérése után az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) végül közölte a vonatkozó számokat.

Eszerint csak 2020-ban 335.850.000 eurót, azaz 120,234 milliárd forintot kell visszafizetni a kötvényeket forgalmazó, offshore hátterű cégeknek.

A legtöbbet a Hungary State Special Debt Fund zsebelte az államtól, 250,550 millió eurót (mai árfolyamon több mint 89,6 milliárd forintot).

"Ez az a cég, hongkongi helikoptertúrát szervezett Habony Árpádnak, és amelyik kötvényenként 5.000 euró, mai árfolyamon közel egymillió-nyolcszázezer forint jutalékot adott annak az ügyvédnek, aki Rogán Antal és Habony Árpád ügyeiben szokott eljárni és akit a sajtó Rogán Antal bizalmasaként jellemez"

– idézte fel az ellenzéki országgyűlési képviselő.

Ez a cég, 2020-at is beleszámolva, az elmúlt 3 évben legkevesebb 246 milliárd forintot kap a magyar államtól.

A 2020-as listán második helyén az Arton Capitals áll a maga majd 16 milliárdjával (44.550.000 euró). Az Arton kapcsán érdemes megjegyezni, hogy továbbra sem sikerült meggyanúsítani senkit a budapesti irodájuk kirablásával.

A VolDan Investments Limited Oroszországban értékesítette a letelepedési kötvényeket, idén több mint 10 milliárddal (30,5 millió euró) forinttal számolhat.

A letelepedési kötvények után már 2018-ban és 2019-ben is fizetnie kellett a magyar államnak - az adófizetők pénzéből. Ezeket az adatokat is megszerezte Demeter Márta.

  • 2018-ban 107.500.000 eurót,
  • 2019-ben 445.500.000 eurót.
Tehát több száz milliárd forintról beszélünk. 

 

Letelepedési kötvények: jól járt a forintgyengülésen a Rogán-Habony-érdekkör

Közérdekű adatigénylésként indult, majd az Államadósság-kezelő Központtal (ÁKK) folytatott hosszas levelezésbe torkolló munkával próbáltuk kinyomozni, a Rogán Antal propagandaminiszter és Habony Árpád miniszterelnöki nemtudnikicsoda ismeretségi körébe tartozó, letelepedési kötvényeket forgalmazó cégek mennyit kaszáltak a forint euróhoz viszonyított gyengülésén.

Egyébként azt Tállai András pénzügyminiszter-helyettes is elismerte, semmilyen garancia nincs arra, hogy ezeket az összegeket az offshore cégek aztán kifizetik a programot kihasználó külföldi állampolgároknak. De az sem biztos, hogy az ügyfelek egyáltalán perre mennének, hiszen a lényeg az volt, hogy bejussanak az Európai Unióba.

A biznisz során 20 ezer bevándorló kapott élethosszig tartó letelepedési engedélyt.