Lex-Szávay - A szlovákok törvényt módosítanak, hogy bezárják a Jobbik irodát

Ahogy arról beszámoltunk, bár európai parlamenti irodákon keresztül jobbikos képviselők eddig is jelen voltak a Kárpát-medencében, a héten történt meg először, hogy egy magyarországi párt országgyűlési képviselője fogadóirodát nyit az elszakított területek valamelyikén. Ezt szerdán Szávay István és Pallér Péter, a mozgalom felvidéki szervezője közösen jelentette be a magyarság központjának számító Dunaszerdahelyen.
 
Azonban már a fogadóiroda megnyitásának a pillanatában kénytelenek voltunk feltenni a kérdést:
kinek árt Felvidéken a Jobbik?
Ugyanis, egészen megdöbbentő(?) módon a nemzeti párt megjelenését a Magyar Koalíció Pártja (MKP), valamint a Most-Híd szlovák-magyar vegyespárt is hisztérikusan fogadta. Bárdos Gyula, az MKP elnökségi tagja a Magyar Nemzet napilapnak kifejtette: a Jobbik megjelenését kifejezetten károsnak tartja, és semmiféle együttműködés nem képzelhető el a két párt között, míg politikai ellenlábasa, a Most-Híd szlovák-magyar vegyespárt EP-képviselője, Nagy József úgy fogalmazott, hogy dunaszerdahelyiként sem örül a Jobbik megjelenésnek, mert az szerinte viszályt szít, és árt a békés szlovák-magyar együttélésnek.
 
Aztán persze beszállt a buliba Robert Fico szlovák miniszterelnök, valamint Peter Pellegrini házelnök is. Utóbbi már korábban jelezte:
készek akár arra is, hogy törvényt módosítsanak a Jobbik dunaszerdahelyi irodanyitása miatt, s ezt hamarosan meg is teszik.
Vasárnap aztán a házelnök a TA3 politikai műsorában már konkrétumokat is mondott a törvénymódosítással kapcsolatban, melynek tervezete szerint pontosan
szabályozni fogják, kik folytathatnak politikai tevékenységet
Szlovákia területén, kik működtethetnek képviselői irodát.
 
A parameter.sk tudósítása szerint Pellegrini kijelentette:
a jövőben csak olyan pártok végezhetnek politikai tevékenységet, amelyeket Szlovákiában jegyeztek be.
A szlovák kormány ezzel törvénymódosítással próbálja kiszorítani tehát a Jobbikot, a kérdés csupán az, hogy sikerül-e ez nekik? 
 
A történetnek ezzel még nincs vége - ez egészen biztos.