Kata: alkotmánybírósághoz fordulhatnak az ellenzéki pártok

Kata: alkotmánybírósághoz fordulhatnak az ellenzéki pártok

Ötven országgyűlési képviselő támogatása szükséges ahhoz, hogy egy jogszabály alaptörvény-ellenességének kimondását kezdeményezzék.

A Jobbik frakcióvezetője szerint együtt kell az Alkotmánybírósághoz fordulniuk az ellenzéki pártoknak a kisadózó vállalkozók tételes adójáról (kata) szóló törvény módosításának vizsgálatát kérve.

Keddi budapesti sajtótájékoztatóján Lukács László György arról beszélt: ötven országgyűlési képviselő támogatása szükséges ahhoz, hogy egy jogszabály alaptörvény-ellenességének kimondását kezdeményezzék.

A szakmai kamarák, a tüntetők, az emberek álláspontja és véleménye helyes volt: nem járja az, hogy év közben adótörvényt és az adókra vonatkozó lényeges szabályt módosítsunk; ez álláspontunk szerint alaptörvény-ellenes - jelentette ki.

Lukács László György egyben társadalmi konzultációt sürgetett egy olyan törvénymódosítás kidolgozása érdekében, amely az állam számára is biztonságos módon garantálja, hogy megfeleljen eredeti céljának a jogszabály.

A jobbikos politikus arról beszélt: Novák Katalin köztársasági elnök "valójában Orbán Viktor bábja", aki nem tudja megjeleníteni a nemzet egységét, és aki "mindenfajta különösebb megfontolás nélkül" írta alá azt a jogszabályt, amely több százezer kisvállalkozót állít megoldhatatlan helyzet elé.

Lukács László György szerint ez a helyzet arra is ráirányítja a figyelmet, hogy be kellene vezetni a közvetlen köztársaságielnök-választást.