Luxushajó mentette meg a bevándorlókat

A hatóságok közlése szerint a bevándorlókat pénteken vette fedélzetére a Royal Caribbeans cég Brilliance of the Seas nevű, 90 ezer tonnás utasszállító hajója Marco szigetétől nyugatra. A hajó a következő állomásán, a mexikói Cozumel kikötőben teszi partra a kubaiakat.

A túlélők súlyos kiszáradástól szenvedtek, és azt mondták, kilenc társuk korábban meghalt. A parti őrség nem tudta megerősíteni az elhangzottakat.

Az amerikai hatóságok a héten két alkalommal fogtak el összesen további negyvenkét bevándorlót, akiket a parti őrség pénteken visszaszállított Kubába. 

Barack Obama amerikai elnöknek a kubai-amerikai viszony normalizálásáról szóló, 2014. decemberi bejelentése óta kubaiak ezrei áramlanak az Egyesült Államokba.

Obama vasárnap háromnapos látogatásra érkezik a szigetországba. Az 1959-es kubai forradalom győzelme óta ő lesz az első hivatalban lévő amerikai elnök, aki Kubába utazik.