A Neil Meron és Craig Zadan producerek által rendezett nagyszabású gálaműsort, amely a sportközvetítéseket leszámítva rendszerint a legnézettebb program az észak-amerikai közönség körében, az ABC tévétársaság közvetíti és több mint kétszáz külföldi csatorna is sugározza.
A sok zenés műsorszámot és sztárelőadókat - mások mellett Lady Gaga, Jennifer Hudson, Common és John Legend, Adam Levine, Rita Ora, Tegan és Sara fellépését - ígérő ceremónia idei házigazdája Neil Patrick Harris, aki maga is dalra fakad az estén.
A Dolby Színházhoz vezető vörös szőnyegen vonulnak majd a 24 Oscar-kategória jelöltjei, köztük Meryl Streep, aki három Oscarjával és 19. jelölésével (ezúttal a Vadregény című mese mellékszereplőjeként) visszatérő vendége a gálának.
Hollywood legnagyobb ünnepén kilenc kategóriában esélyes a díjra Alejandro González Inárritu Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje) című szatirikus hangvételű filmje, amely éppen a showbiznisz szereplői elé tart görbe tükröt. Ugyancsak kilenc mezőnyben jelölt Wes Anderson A Grand Budapest Hotel című alkotása. A legjobb film Oscarjáért idén nyolc produkció verseng: az Amerikai mesterlövész, a Birdman, a Sráckor, A Grand Budapest Hotel, a Kódjátszma, a Selma, A mindenség elmélete és a Whiplash.
A rendezők közül a Birdmant forgató mexikói Inárritu vagy a Sráckoron 12 évig dolgozó Richard Linklatert emlegetik favoritként, a színészek élbolyából Julianne Moore (Still Alice), Patricia Arquette (Sráckor) és J. K. Simmons (Whiplash) tűnik biztos befutónak. A legjobb színész Oscarjával kapcsolatban azonban erősen megoszlanak a vélemények az Amerikai mesterlövész sztárja, Bradley Cooper, a Birdman főszerepét alakító Michael Keaton és A mindenség elmében Stephen Hawkingot játszó Eddie Redmayne győzelme között.
Nincs-élet-rasszista-rinyálás-nélkül
Az idei Oscar-szezonban szembeötlő volt, hogy minden színészi kategóriában csak fehér jelölt szerepelt, a kisebbségek, afroamerikai sztárok, női rendezők vagy forgatókönyvírók hiánya a közösségi portálokon is nagy port vert fel. Elképzelhető, hogy ez a kérdés a gálán is előkerül valamilyen formában.
A filmvilág legrangosabb kitüntetését 1927-ben alapították, hogy elismerjék a mozgóképipar legjelesebb alkotóinak tevékenységét. A filmtekercsen álló, teste előtt kardot tartó lovagot ábrázoló aranyozott Oscar-szobrokból eddig 2947 darabot nyújtottak át.