Ma is választás van

Négy településen tartanak ma időközi polgármester-választást: két helyen lemondás, két községben pedig haláleset miatt.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Berentén azért kellett időközi önkormányzati választást kiírni, mert a község októberben megválasztott független polgármestere január 5-én lemondott tisztségéről. A valamivel több mint ezer helyi választópolgár tíz független jelölt közül választja meg a település új vezetőjét.
   
Ugyancsak lemondás miatt tartanak választást a Győr-Moson-Sopron megyei Bezi községben, ahol a független polgármester tavaly december 31-ei hatállyal mondott le posztjáról. A településen négy független jelöltre 413 választópolgár voksolhat.
   
A Győr-Moson-Sopron megyei Kisbodakon haláleset miatt van szükség időközi választásra: a település független polgármestere tavaly december 10-én halt meg. A településen 304-en járulhatnak az urnákhoz, és egyetlen jelöltre szavazhatnak: a település független alpolgármesterére, Timár Gáborra.
   
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Urán a tavaly októberben megválasztott polgármester, Mosolygó Miklós (Fidesz-KDNP) január 1-jén elhunyt. A megüresedett tisztségért hatan indulnak: egyikük a Munkáspárt színeiben, öten függetlenként. A választásra jogosult 548 lakos egyetlen szavazókörben adhatja le voksát.
   
Szavazni reggel hattól este hét óráig lehet. A polgármester-választáson az a jelölt nyer, aki - a megjelent szavazók számától függetlenül - a legtöbb voksot kapja.