Békés vármegyében és Budapesten is igazolta a madárinfluenza vírus jelenlétét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma - közölte a hivatal a honlapján.
Az MTI azt írja, a magas patogenitású madárinfluenza vírusa Békés vármegye járványtól idáig mentes területén, a román határhoz közeli Battonyán, egy kétezer mulard kacsát tartó gazdaságban jelent meg. A Nébih laboratóriuma a vágóhídra szállítás előtt levett mintákból mutatta ki H5N1 altípus jelenlétét. Az állatoknál a betegségre utaló tüneteket nem figyeltek meg a gondozók.
Az állategészségügyi szakemberek a szükséges járványvédelmi intézkedéseket megtették, kijelölték a védő- és megfigyelési körzetet. Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegye mentes területein továbbra is érvényben vannak a korábban bevezetett korlátozások, valamint a kötelező tamponvizsgálatok.
Emellett az ország teljes területén kötelező a tamponvizsgálat a víziszárnyasok technológiai mozgatását megelőzően.
A napokban egy budapesti állatmenhelyen fogságban tartott madaraknál is hirtelen elhullást tapasztaltak. A mintákban szintén igazolták a vírus H5N1 altípusának jelenlétét.
Ez is alátámasztja a vadmadarak vírushordozó szerepének jelentőségét, valamint a járványvédelmi intézkedések folyamatos fenntartásának szükségességét - húzta alá a Nébih.
A Noé Állatotthon Alapítvány csütörtökön Facebook-posztban jelentette be, hogy megjelent az állatotthonban a madárinfluenza, amit valamilyen vadon élő madár hurcolt be. Mint írják, a nagyon szigorú járványügyi szabályok értelmében a telepen élő minden madarat ki kell irtani. Emellett meg kell vizsgálni a vírus hordozására képes egyéb fajok minden egyedét, a mi esetünkben a sertéseket. Tőlük egyenként garatváladék mintát vesznek és a sorsuk a vizsgálat eredményétől függ majd” – írja az állatotthona, ami néhány napig emiatt teljesen zárva is lesz.