Magánvárost épít a Fidesz oligarchája a Kopaszi-gáton, de állami kölcsönt kap

A Jobbik szerint ez a narancsbárói által irányított Fidesznek és őfelsége ellenzékének, az MSZP-nek a közös mutyija.

Az új tulajdonostársak ígérete szerint a Kopaszi-gát parkot változatlan feltételekkel üzemeltetik majd: a terület a továbbiakban is a fővárosi lakosság kikapcsolódását szolgálja majd, az eddig használaton kívüli területeken pedig lakó- és irodaövezet kialakítását tervezik. Egy új, multifunkciós városnegyedet akarnak kialakítani Dél-Budán. A Jobbik azonban a jelek szerint nem hisz az ígéreteknek, ellenzi a beépítést, a legnagyobb ellenzéki párt ráadásul közleményében úgy fogalmazott, hogy a XI. kerület egyik legimpozánsabb részének a megvásárlása

„a narancsbárói által irányított Fidesznek és őfelsége ellenzékének, az MSZP-nek a közös mutyija”.

A tulajdonostársak az üzletre 52 millió eurós, azaz 16,5 milliárd forintos állami hitelt is kapnak, a legnagyobb ellenzéki párt szerint a kormány és a baloldal egy-egy oligarchája ezen kölcsönön keresztül lett tulajdonos. További pikantériája az üzletnek, hogy „a közös fideszes és baloldali” adásvételt ugyanaz az állami tulajdonú és kormányzati irányítású Eximbank (Magyar Export-Import Bank Zrt.) pénzeli, amely Orbán Viktor másik közeli ismerősének, Andrew G. Vajnának is besegít a TV2 megvásárlásába 6,7 milliárdos hitellel – mutat rá a Jobbik. Holott a Külgazdasági és Külügyminisztérium felügyelete alatt álló Eximbankot eredetileg a külkereskedelmi tevékenység ösztönzésére hozták létre. Nyilván a sokmilliárdos, médiával és ingatlanfejlesztéssel foglalkozó magánbizniszeknek semmi köze a külkereskedelemhez.

„A Jobbik kormányra kerülve a XX. század korrupt pártjainak ügyleteit átvilágítja, a közös mutyiknak nyilvánosságot biztosít, a felelősöket pedig szigorúan elszámoltatja. Ennek érdekében kezdeményeztük, hogy az Országgyűlés teremtse meg a politikusok gazdasági bűncselekményeinek elévülhetetlenségét, az elkövetőknek pedig dupla büntetés és teljes vagyonelkobzás is járhasson.”

– zárja közleményét Novák Előd országgyűlési képviselő, a Jobbik alelnöke.