Ikszelt a Felcsút Kisvárdán

Ikszelt a Felcsút Kisvárdán

A harmadik helyen álló Puskás Akadémia 1-1-es döntetlent játszott a második pozíciót elfoglaló Kisvárda vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 17. fordulójának első vasárnapi mérkőzésén.

Az első félidőben a hivatalos statisztika szerint is veszélyesebb és támadóbb felfogású volt a hazai együttes, amely a meccs elején mégis hátrányba került, miután a vendégek sikeresen fejeztek be egy gyors ellenakciót. A Kisvárda aztán tizenegyesből egyenlíteni tudott, a szünet előtt viszont izgulnia kellett, mert majdnem megint az ellenfél került előnybe, de videóbírós ellenőrzés után les miatt érvénytelenítették a felcsútiak gólját.

Fordulás után kiegyenlített volt a játék, és miközben változatlanul a várdai együttes játszott valamivel veszélyesebben, a Puskás Akadémia lőtt felső kapufát. A hajrára kissé visszaesett a mérkőzés színvonala, és végül pontosztozkodással zárult az összecsapás.

A hazaiak immár öt bajnoki találkozó óta veretlenek, míg a felcsúti együttes sorozatban negyedik élvonalbeli összecsapásán nem talált legyőzőre.

A tabellán elfoglalt helyét ezzel az eredménnyel mindkét csapat megőrizte.

{block:block_content:83f6f420-ec81-488d-9ade-46fde05c55af}

OTP Bank Liga, 17. forduló:

Kisvárda Master Good–Puskás Akadémia FC 1-1 (1-1)

Kisvárda, 800 néző, v: Berke

gólszerzők: Bumba (28., 11-esből), illetve Corbu (4.),

sárga lap: Karabeljov (33.), Hej (49.), Mesanovic (91.), illetve Baluta (26.), Slagveer (30.), Favorov (91.)

(MTI)