A bevezető Titus Burckhardt tanulmány tájékozódási lehetőséget nyújt az olvasónak arról, hogy mik azok a változatlan értékek a folyton változó világban, amit egy valódi konzervatív beállítottságú ember meg akar, és amit feltétlenül meg is kell őriznie, amennyiben nem kíván igazodni és részévé válni a divatot és a korszellemet követő modern/posztmodern szemléletű tévelygők egyre növekvő masszájának.
Tekintettel a reformáció 500. évfordulójára, a lapszám ennek tárgyalására helyezte a legnagyobb hangsúlyt, aminek jegyében elsőként Frithjof Schuon vallásfilozófiai mélységű elemzését olvashatjuk a protestantizmus pozitív elemeiről, benne Luther Márton, a kereszténység és a római katolicizmus viszonyával. Tekintve, hogy még a 100-150 évvel ezelőtti Európában is kizáró oknak számíthatott például egy házasság esetében a más felekezethez tartozás, nem beszélve arról a szerepről, amit bizonyos háborúkban játszott ez a szempont, érdemes a kérdés teológiai hátterét is megvizsgálnunk.
A római katolicizmus védelmében és a reformáció alaptalan vádjaira válaszul olvashatjuk Joseph de Maistre gondolatait, A pápáról címmel, majd René Guénon érkezik segítségünkre, hogy jobban megismerjük de Maistre munkásságát és életének legfőbb szellemi céljait.
Philip Sherrard, a múlt században élt angol irodalmár, fordító, aki többek közt a modern görög irodalom és az ortodox kereszténység jeles propagátora, terjedelmes írásában évszázados távlatokban elemzi a kereszténységnek a szexualitással, a házassággal és a nemi élettel kapcsolatos, legtöbbször enyhén szólva is ellentmondásos, véleménye szerint időnként már a képmutatás határait súroló álláspontját, megemlítve ezen megközelítés tisztázatlanságának súlyos szerepét például napjaink szexuális szabadosságának létrehozásában is.
James McLucas a II. vatikáni zsinatnak a katolikus hagyományt romboló rendelkezései közül a laikusok szerepvállalásáról és a papi hivatásra gyakorolt negatív hatásairól szóló részeit elemzi, aminek vezérfonala a papi hivatás – és ezzel párhuzamosan a nyugati, modern társadalom – elférfiatlanodása, majd Répási Zsolt írása világítja meg és mélyíti el, mit jelent a különbség a hímnemű emberi lény, a homo és a szellemi értelemben vett igazi Férfi, a Vir között.
Gődény Jonatán az aikido spirituális hátterével ismertet meg minket, a harcművészeti ág alapítójának életútján, gondolatain keresztül. A Sárkánykirály, ahogy Uesiba Morihei nevezte magát, kétségkívül követendő példaként jelenik meg előttünk a sorokat olvasva.
Claudio Mutti tanulmánya egy olyan általános félreértés eloszlatását szolgálja, amely szerint létezett a politeizmus, mint többistenhit. Ezt, példának felhozva, a görög vallási hagyomány részletes vizsgálatán keresztül cáfolja, bemutatva, hogy a görög istenek panteonja mögött vagy felett mindig is ott volt az egy és oszthatatlan Isten, akinek neve lehetett Zeusz, Logosz, Phüszisz, Pronoia, Heimarmené, stb.
Dsida Jenő verseiből találhatunk még itt egy csokorra valót, melyek nemcsak irodalmi szempontból bizonyulnak kivételesen értékesnek, hanem olyan szellemi és spirituális mélységeket rejtenek magukban, amelyek a költő életművének a további vizsgálatára ösztönzik az erre fogékony olvasót.
Végül, de nem utolsó sorban a kulturális rovat zárja a lapot, amely nemcsak azért értékes, mert a média világából ránk ömlő szeméttenger között megbúvó kincsekre hívja fel a figyelmet, hanem az elemzések olvasásakor segít azokat a szempontokat elsajátítani, amelyek alapján mi magunk is képesek leszünk a kultúra címszóval ellátott kiadványokra, sajtó- és médiatermékekre kritikusabb szemmel tekinteni és alaposabban megválogatni, hogy minek szentelünk több vagy kevesebb figyelmet. Az aktuális ajánlók közül most a közelmúltban megjelent két Hamvas Béla könyvre hívnánk fel a figyelmet, a Litai című kéziratra és A valóságban felébredni címet viselő életrajzi kötetre, tekintve, hogy éppen a napokban volt az általunk a XX. század legműveltebb magyar emberének tartott, ezzel szemben szellemi és irodalmi értékéhez képest méltatlanul elhanyagolt író születésének 120. évfordulója. Álljon itt most egy idézet az életrajzi műből, amelyet összeállítói abból a Hamvas könyvből vettek, ami a most ajánlott folyóirat nevét is adta, A magyar Hüperiónból:
„Elárulom neked titkomat. Gyermekkoromban azt hittem, hogy király leszek. Készültem rá, és a királyerényekben gyakoroltam magam. Akkor még nem sejtettem, hogy szükség lehet reám. Hiszen az országnak volt uralkodója, trónörököse, és őrültség lett volna elgondolni is, hogy ezek meghalnak és elvesznek, és a nép király nélkül marad. De én annak készültem. És ez volt bennem a legkomolyabb. Különös nagylelkűséget gyakoroltam magamban. Megtanultam semmit sem sajnálni, legkevésbé önmagamat. Szívesen adtam, s a következő pillanatban elfelejtettem, hogy kinek és mit. Nem tűrtem magam körül bosszús arcokat. Olyan előkelő voltam, mint egy mosoly.
Nagyon jól emlékszem, hogy a kert középső útján az egyik kanyarulatban tartottam lovaimat. Az orgonabokrok között öt állat élt. Minden nap más színű paripán mentem az iskolába. Legjobban az aranysárgát szerettem. Szandec volt a neve. Társaim nem látták a lovaimat, s nem tudták, hogy királynak készülök. Később sem látta soha senki, egyedül egy asszony, akit szerettem. Akkoriban olyan ruhában kellett járnom, mint egy csavargónak. Foltos, kopott, szakadt nadrág, viseltes cipő. S azt mondta nekem: olyan vagy, mint egy herceg.
Az öreg király meghalt, a fiatalt elűzték. Akkor eszembe jutott, hogy itt vagyok én. Mit kellene tennem, hogy valamiképp meg is mondjam, de nem túl nyíltan. Irtóztam a tolakodástól. Mondom, hogy királynak neveltem magam. Tiltakoztam az ellen, hogy felkínálkozzam. Valahogy úgy kellett volna csinálni, mint Dávid királlyal. Vagy pedig a főpapnak álmot kellett volna látnia, hogy én legyek a király. Hol vannak a főpapok, és hol vannak az álmok?”
Bartók-Csató Zoltán