A Magyar Nemzet alapítójának szavaival üzen a Magyar Hang

Ki képviseli Pethő Sándor szellemiségét?

Az újra fideszes Magyar Nemzet keddi címlapján az egykori alapító-főszerkesztő, Pethő Sándor képével és 1938-as megnyitó gondolataival jelent meg.

„Négy év után újra Magyar Nemzet. És újra a szellemi szabadságharc frontvonalában”

- tették hozzá Pethő soraihoz, ezzel is jelezve, hogy a 2015-ös úgynevezett G-nap és a tavaly április 11-i megszűnés közötti időszakot nem számítják a Magyar Nemzet történetéhez. Nem véletlen, hogy az „újraindulás” dátumát a G-nap (a Simicska-Orbán-konfliktus nyílttá válásának) negyedik évfordulójára tették.

Ugyanakkor a korábbi független szerkesztőség újságíróiból létrejött Magyar Hang kezdettől fogva Pethő Sándor és a Magyar Nemzet szellemi örökösének vallja magát.

György Zsombor, a Magyar Hang főszerkesztője, a Magyar Nemzet korábbi főszerkesztő-helyettese az Alfahírnek adott interjújában leszögezte, a Magyar Nemzet megszűnt, nem támadt fel, a lap szellemisége a Magyar Hangnál él tovább, és ezt nem tudják elvenni tőlük.

A péntekenként megjelenő hetilap legfrissebb számában a Magyar Hang ugyanazt a képet közölte Pethő Sándorról, mint szerdán a Magyar Nemzet.

„A Magyar Nemzet szellemisége nálunk él tovább”

- üzeni a Magyar Hang szerkesztősége, majd Pethő Sándor első 1938-as vezércikkéből idéznek:

„Szellemünk fejtésének a lap hasábjain nincs más korlátja, mint tulajdon lelkiismeretünk.”

Hozzátették:

„Mi továbbra is eszerint dolgozunk.”